Megjelent az első kép a Hobbit díszleteiről

Megjelent az első kép a Hobbit díszleteiről

2010. november 28. 13:30, Vasárnap
Végre mi is láthatjuk, hogy fog kinézni a 2012. decemberében bemutatni tervezett Hobbit egyik fő díszlete, a Megye. A sokáig halasztott Tolkien-adaptáció forgatása néhány hónap múlva végre elkezdődhet.

Az idehaza is kapható angol Total Film magazin legutóbbi száma megjelentette az első képet a Peter Jackson által rendezendő Hobbit fő díszleteiről. A forgatás helyszíne a sok huzavona után végülis marad Új-Zélandban, így az európai Gyűrűk ura-rajongók lemondóan sóhajthatnak, hiszen Peter Jackson az egyik színészszakszervezeti vitát követően még azt a lehetőséget is felvetette, hogy inkább Közép-Európába viszi el a filmet.

Klikk ide!

A szakszervezeti vita mellett egyébként még a díszletek között kitört tűz, illetve a filmet készítő MGM csődje is késleltette a forgatás kezdésének bejelentését, s a stúdió zűrjei miatt távozott az eredetileg kijelölt rendező, Guillermo del Toro is. A Hobbit két epizódjának forgatása jelen állás szerint jövő év elején kezdődik Peter Jackson vezénylete mellett.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások