Rettentő mozis december vár ránk

Rettentő mozis december vár ránk

2010. december 2. 01:43, Csütörtök
Elnézve a hazai mozik év végi kínálatát, enyhén szólva is torkunkon akadt a szó. A nagy karácsonyi bevásárlás közepette nem erre számítottunk.

Jobbnál jobb filmes hónapok után, decemberben mindössze 17 új film vár ránk. És bár ezek majdnem fele világpremier, vagy világpremier közeli bemutató, előre lehet látni, hogy a minőségi szint sajnos nem lesz túl magas. Miközben az előző három hónap iszonyatosan erős volt minőségben (szeptemberben, októberben és novemberben is volt 5-5 olyan nagyszerűen sikerült premier, mely jó eséllyel lehet ott az év végi toplistákon), addig a záróhónap csakis egy tényezőt tartott szem előtt: a minél magasabb bevételt. Mert bevétel az lesz. 11 szinkronizált film, fél tucat családi mozi, négy 3D-s alkotás, két hollywoodi komédia és két hazai siker folytatása erről gondoskodni fog. A minőség pedig... Majd meglátjuk. Reméljük, tévedünk.


December második csütörtökön kezdődik el, illetve kezdődött el az első decemberi mozis hét, többek között a legfrissebb Disney-animáció premierjével, az Aranyhaj és a nagy gubanccal (Tangled) (3D-ben), mely Amerikában már hatalmas siker, nálunk viszont hátrányt jelenthet, hogy Raponc itthon nem túlságosan ismert Grimm-hős. Hazai premierként, rengeteg baljós előjellel Tímár Péter folytatásfilmje, a Zimmer Feri 2 próbálja felvenni a versenyt a Disney-vel, valamint két egykori sorozatsztár gyerekes és romantikus komédiája, az Ilyen az élet (Life As We Know It).


Kilencedikétől a hatalmasat bukó Narnia 2 folytatása, a Narnia krónikái: A Hajnalvándor útja (The Chronicles of Narnia: The Voyage of the Dawn Treader) - immáron nem a Disney-től, viszont 3D-ben, a felnőttek azonban valószínűleg inkább a Red című jópofa képregény-adaptációt fogják választani Bruce Willis-szel. Heti harmadik premierként a szlovén Call Girl (Slovenka) írható fel a nézendők közé - egy remek antihős karakterrel.


Az áltagolvasó szerinted tudja, hogy
ki az a Gabriel García Márquez?
Azért ezt tudja..
Fogalma sincs róla.
December 16-tól Üvegtigris 3. A cím mindent elmond, a siker biztos, kérdés, hogy csak rövid távon, vagy hosszú távon is. A családi frontot a Gru-hoz szerencsére csak első blikkre hasonlító Megaagy (Megamind) támadja be, valamint a Tron: Örökség (Tron Legacy), mely nem csak a gyerekeket, hanem a tinisrácokat és a nosztalgiára hajlamos felnőtteket is invitálni fogja a mozikba, hogy a Daft Punk zenéjére ámuljanak - itthon IMAX-ben is. A heti outsider versenyzőt a Mokép hozza el, A szerelemről és más démonokról (Del amor y otros demonios) a Gabriel García Márquez-rajongókat érdekelheti leginkább.


A karácsony előtti csütörtökön megint csak 3 premier vár ránk - illetve azokra akiknek van gusztusuk megnézni minden idők egyik legrosszabb "meséjének" a harmadik részét, az Arthur 3.: A világok harcát (Arthur et la guerre des deux mondes), és minden idők Utódomra ütök (Little Fockers) egyik legérdemtelenebbül bombasikerré váló komédiasorozatának folytatását, az Utódomra ütök (Little Fockers) című Ben Stiller-filmet. Szerencsére az efféle sorozatoknál nem feltétlenül lineárisan változik a minőség, így mindig van remény arra, hogy kiugróan jó epizód jöjjön létre - más kérdés, hogy ilyesmire kevés a példa. A művészlelkűek a héten ezúttal John Keats szerelmi életéről nézhetnek meg egy Jane Campion-filmet, a kosztümös Fényes csillag (Bright Star) a Budapest Film forgalmazásában kerül a mozikba.


Melyik decemberi hazai mozis premier
érdekel a legjobban?
Tron: Örökség (44%)
Üvegtigris 3 (23%)
RED (9%)
Narnia krónikái 3 (9%)
Valamelyik animációs film (5%)
Az utazó (4%)
Zimmer Feri 2 (3%)
Ilyen az élet (2%)
A maradékból az egyik (2%)
Összesen 1158 válaszadó.
30-tól három olyan filmet láthat a közönség, melyekről sok szó nem fog esni a továbbiakban, hiszen sem a norvég Északi karácsony (Hjem til jul) a Tótumfaktum és az O' Horten rendezőjétől, sem a nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon..., nagyon elborult francia Rubber, a gumiabroncs (Rubber), sem pedig a 2007-es román újhullámhoz tartozó Sporthorgászat (Pescuit sportiv) cím nem valami hollywoodi őrületet sejtet. Igaz, ez a heti negyedik, már 29-án sorra kerülő premierre is elmondható, azonban Az utazó (The Tourist) című thrillerben mégiscsak ott lesz Johnny Depp és Angeline Jolie. (A film a francia Anthony Zimmer feldolgozása lesz.)


Ennyi lenne tehát december, de január első hete eleve több érdekességet ígér olyan filmekkel, mint a Piranha 3D, a Scott Pilgrim a világ ellen, a Szerelem és más drogok (Love and Other Drugs) és persze az 2010 egyik legvártabb filmjével, a Tamara Drewe-val, ami, mint azt a mellékelt példa is mutatja, 2011-re csúszott.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások