Mi történik a hátunk mögött?

Mi történik a hátunk mögött?

2010. december 8. 21:59, Szerda
A művészet nevében harmadik szemet, vagyis egy videokamerát helyeztetett fejének hátsó részére a New Yorki egyetem egyik professzora. Egy évig követheti a világ a háta mögötti eseményeket.

"The 3rd I" (a harmadik szem) - így nevezte el kissé meghökkentő projektjét Wafaa Bilal a New Yorki Egyetem iraki származású professzora. Bilal annyira komolyan gondolta a dolgot, hogy sebészeti úton fejére rögzítette azt a vízálló kamerát, mely éjjel-nappal működni fog. Hogy is juthatott ilyesmi Bilal eszébe? Tény ugyanis, hogy aki ilyet tesz, az meg fogja osztani az emberek véleményét. Mielőtt azonban azt gondolnánk, hogy valamiféle tisztán beteges dologról van szó, érdemes figyelembevenni hogy a dolognak ideológiája is van. Bilal saját elmondása szerint, aki már egész sor furcsaságot csinált életében, a művészet nevében teszi mindezt. Egyik célja, hogy felfedezze és feszegesse a társadalom korlátait.


Hátrafelé senki nem lát, aminek következményeképpen mindennapi fizikai közelségben vagyunk olyan eseményekkel, melyekről nem tudunk, ezt tartja Bilal érdemesnek a megfigyelésre, tanulmányozásra. Az ötlet egyik fontos pillére, hogy a kamera folyamatosan működni fog, tehát éjszaka is, amikor Bilal alszik és a kamera a párnáját "látja". Innentől fogva pedig ehhez az egészhez mindenki hozzácsatolhatja saját felfogását, és akit érdekel, nyomon kísérheti a Bilal háta mögötti eseményeket. Ugyanis amíg a projekt tart - tehát egy éven keresztül, december 15-i kezdettel - meg lesz osztva az adás egy weboldalon.




A "The 3rd I" egyébként egy komplex művészeti projekt része, mely december 15-én kerül bemutatásra a katari Arab Modern Művészetek Múzeumában, Bilal további 22 kortárs alkotásával együtt.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások