Érkezőben az MSI táblái

Érkezőben az MSI táblái

2010. december 21. 16:58, Kedd
Az MSI a januári CES alatt mutatja be több új fejlesztését, amelyek között tábla PC-k, noteszgépek, illetve grafikus kártyák is megtalálhatók lesznek. A tábláknál két hullámot várhatunk.

Tajvani források számoltak be elsőként a cég várható menetrendjéről, legalábbis ami a Consumer Electronics Show alatt esedékes bemutatókat illeti. Ebből megtudhatjuk, hogy nagyjából mit is várhatunk az egyre népszerűbb gyártótól, amely különösen a noteszgépek és netbook termékek terén alkotott maradandót az utóbbi időben.


MSI Windpad 100 (Windows 7)

Eszerint a CES 2011 alatt érkeznek majd a WindPad névre keresztelt tábla PC-k (ugye emlékszünk arra, hogy a cég Wind néven mutatta be annak idején saját netbookjait), ezekről pedig már az első képek is felbukkantak. Formás külsőt, valamint a fekete és a szürke színek kavalkádját láthatjuk ezeken, ám a lényeg nyilván a belső, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy milyen hardveres elemek kerülnek a burkolat alá. Érdekes, hogy két eltérő hullámra számíthatunk a táblák családján belül, és míg az elsőbe a Windows 7 operációs rendszer alatt futó változatok kerülnek, addig a második már az Android Honeycomb verziójára alapozna.


MSI Windpad 110 (Android)

A Windows 7-et futtató példányok 10 hüvelykes kijelzővel érkeznek, ezt pedig Atom processzor, 2 GB RAM, WiFi-elérés, valamint SD/SDHC kártyaolvasó, illetve USB-csatlakozó egészíti ki. A hivatalos megjelenés január, illetve február folyamán esedékes, vagyis közvetlenül a kiállítás után tervezik azt. A második hullámban érkező Android táblák ezzel szemben az nVidia Tegra 2 chipre épülnek, debütálásuk valamikor áprilisban vagy májusban várható. Sajnos több hardveres részlet nem derült ki ezen készülékekről, ezt minden bizonnyal a CES alatt osztják majd meg a nagyközönséggel.


A találkozó alatt a cég új noteszgépeket is bemutat, mégpedig a GeForce GTX 460M, valamint a Radeon HD 6870 mobil grafikus chipek erejére alapozva. Egyik modelljük az AMD Fusion E-350 processzorra épít majd.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások