Olcsó LCD-tévékkel robbant a Sony

Olcsó LCD-tévékkel robbant a Sony

2010. december 21. 16:49, Kedd
A Sony a kispénzűeknek szánt LCD-tévékkel hódít piacot Indiában. A japán Sony idén átveheti a vezető helyet a dél-koreai Samsungtól az indiai lapostévé-piacon - írja a Bloomberg.

Ezt egy stratégiaváltásnak köszönheti: a vállalat eddig a vagyonos rétegeket célozta meg nagyobb, egyméteres képátlójú készülékeivel, amelyek több mint 200 ezer jenbe (2400 dollár) kerülnek, ám mostanra kifejlesztette 55 centis tévéit, amelyek már 34 ezer jenért hazavihetők. Ennek eredményeként idén a Sonyé lehet az indiai LCD-tévé-piac 23 százaléka, míg két legnagyobb ellenfele, a Samsung és az LG kénytelen lesz beérni 22-22 százalékkal. Tavaly a Samsung 29,3 százalékos részesedéssel állt az első helyen, mögötte loholt 23,1 százalékkal az LG, a Sony pedig 22,9 százalékkal csak harmadik volt.

A japán nagyvállalat idén 25 millió tévét akar értékesíteni, ami 60 százalékos növekedés lenne a 2008-2009-es pénzügyi évben eladott mennyiséghez képest. A cégvezetés számításai szerint várhatóan ettől kicsit elmaradnak majd. Ráadásul a nagyobb mennyiség nem jelenti azt, hogy az ágazat nyereséges lenne - a Sony tévédivíziója hét éve veszteséges.

Bizonyára ez indította arra a Bloombergnek nyilatkozó egyik szakértőt, hogy azt mondja: nem fog beválni a Sony új stratégiája. Szerinte a japán vállalat csak kényszerből szállt be az olcsóbb tévék piacán dúló brutális versenybe, mivel hagyományos piacain, Japánban, az USA-ban és Európában gyenge a kereslet. Ahhoz, hogy ezen a pályán is sikeres legyen lényegesen mélyebb, hosszabb távú befektetéseket kellett volna végrehajtania.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások