Amerika kapitány is kapott egy ütős képet

Amerika kapitány is kapott egy ütős képet

2011. január 16. 20:00, Vasárnap
Ismét megcsodálhatjuk Amerika kapitányt teljes menetfelszerelésben, s elgondolkodhatunk azon, hogy a Fantasztikus Négyes főszereplőjeként is ismert Chris Evans meggyőző teljesítményt fog-e nyújtani ezúttal.

Úgy tűnik, hogy a hétvége a hollywoodi filmstúdióknál a Marvel-képregények rajongóinak kényeztetése jegyébent telt, hiszen láthattuk az első hivatalos fotót a jelmezes Pókemberről, majd egy Thor-fényképet is, most pedig az idei másik nagyszabású darab főszereplője is megjelent egy újabb újságban. Igen, Amerika kapitányról van szó, az Amerika Kapitány: Az első bosszúálló (Captain America: The First Avenger) főszereplőjéről.


A Chris Evans által alakított szuperhősről készült kép az Entertainment Weekly legfrissebb számában jelent meg. Az Amerika Kapitány: Az első bosszúállót Amerikában július 22-én, nálunk pedig augusztus negyedikén mutatják be hagyományos verzióban és konvertált 3D-ben, a képregény-adaptációt pedig az a Joe Johnston készítette, aki korábban olyan filmeket készített, mint A farkasember, a Jumanji vagy a Jurassic Park 3.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások