Rekordveszteséget termelt az LG Electronics

Rekordveszteséget termelt az LG Electronics

2011. január 27. 11:50, Csütörtök
Az LG Electronics rekordveszteséget termelt a most véget ért negyedévben a gyenge mobil- és tévépiaci teljesítménye miatt. A menedzsment azonban fogadkozik, hogy most vannak a gödör alján, és az idei első negyed már nyereséges lesz.

A dél-koreai tévé- és mobilgyártó vesztesége október és december között elérte a 246 milliárd vont (220 millió dollár), jóval meghaladva az elemzők 165 milliárd vonos jóslatát. Az árbevétel az egy évvel korábbi 1444 milliárd vonról 1,8 százalékkal, 1470 milliárd vonra nőtt. A Reuters által megkérdezett elemzők szerint az LG mobilüzletága az év első felében veszteséges marad, annak ellenére, hogy most mutatták be a legújabb okos telefonjukat, az Optimust.

A világ harmadik legnagyobb mobilgyártójának vezetése azonban éppen az új okostelefonoktól és a folytatódó kiadáscsökkentéstől várja a felemelkedést, valamint az idei első negyedéves nyereséget. Az árbevételét a korábban kitűzött céloknál jóval kisebb mértékben növelő tévérészleg gyengélkedését a kínai konkurencia erősödésével és az európai fogyasztói kereslet gyengélkedésével indokolta az LG vezetése. A cég kisebb részlegeinek eredménye biztatóbb: a légkondicionáló rendszereket gyártó részleg 51 százalékkal növelte árbevételét, a háztartási elektronikai részeg pedig 78 milliárd vonos nyereséget termelt.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások