Még az idén megújul a Budapest portál

Még az idén megújul a Budapest portál

2011. január 31. 11:32, Hétfő
A Fővárosi Közgyűlés hétfői ülésén úgy döntött, még az idén "kívül-belül" megújul a fővárosi önkormányzat portálja, a www.budapest.hu.

György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes előterjesztésében azt javasolta, az informatikai céltartalékból 30 millió forintos keretösszeget biztosítsanak a költségvetésben az új Budapest-portál kialakítására. A képviselők 21 igen szavazattal, az LMP-s és szocialista képviselők tartózkodása mellett elfogadták a javaslatot, így a főváros pályázatot ír ki. Schmidt Gábor, a portál főszerkesztője korábban elmondta: a portál nem csak új "dizájnt" kap, és nem is csak tartalmában és formájában újul meg, hanem a mögötte lévő informatikai rendszert, a kiszolgáló programokat is lecserélik, továbbá megújul a belső, hivatali oldal is.

A főszerkesztő várakozásai szerint 2011 második félévében már egy megjelenésében és informatikai hátterében is új Budapest-oldalra érkeznek a világháló látogatói. Jelezte, az új portálon keresztül a korábban feltett tartalmak továbbra is elérhetők lesznek. Schmidt Gábor elmondta azt is, hogy 2011. január 1-je előtt az üzemeltetést egy külső cég végezte évente mintegy 30 millió forintért; ezt a feladatot azóta a Városháza munkatársai végzik.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások