Elrajtolt az Android 3.0

Elrajtolt az Android 3.0

2011. február 3. 11:30, Csütörtök
A korai előzetesek után immár hivatalosan is bemutatkozott a mobil operációs rendszer új változata, amely főként kinézetében, illetve háromdimenziós téren hoz megújulást - kiegészülve némi meglepetéssel.

A keresőcég illetékesei saját YouTube-csatornájukon közvetítették élőben a bemutatót, amelynek során végigszaladtak a fontosabb újításokon. Volt miből szemezgetni, hiszen többek között a Motorola Xoom tábla, valamint az LG saját megoldása is azért hagyott némi hiányérzetet a CES látogatóiban, mert a szoftver félkész állapota miatt az ottani ismertetők nem lehettek teljesek. Most végre pótolták a hiányosságokat, éppen időben, hiszen az Android minden riválisát megelőzte a mobiltelefonok terén.


A hangsúlyt egyértelműen a kinézetre, a kezelőfelületre helyezték, amely a legnagyobb változásokon esett át a platform 2008-as debütálása óta. A multitaszk módban futó különböző alkalmazásokat könnyebben és egyszerűbben, magáról a kezdőképernyőről érhetjük el, az egyes widgetek megjelenítése is javult, emellett pedig megismerkedhetünk az új értesítőkkel, amelyek a jobb alsó sarokban bukkannak majd fel, akár képekkel, illetve az egyes alkalmazások közvetlen elérésével. Bekerült a rendszerbe a hardveres gyorsítás, ennek alkalmazása pedig a már meglévő külső programok esetében is könnyen megvalósítható. Nem jelent majd gondot a 3D, illetve a videochat funkció sem, amely az elülső kamera, valamint a Google Talk használatával jelenik meg.


A Xoom táblán a bemutató során olyan alkalmazásokat láthattak az érdeklődők, mint az újjátervezett Google Maps, Google Books, valamint Google Body 3D, ezek mellett pedig a játékok sem maradtak el (Monster Madness, illetve History Channel Great Battles: Medieval). Bár többen várták a Google Music szolgáltatás ismertetését, erre végül nem került sor, láthattuk viszont a szintén új felületet kapott Android Market weboldalt, amely immár lehetővé teszi az alkalmazáson belüli tranzakciókat, bár egyelőre a Google Checkout támogatása nélkül, vagyis élőben még nem próbálhatjuk ki a platformot - a fejlesztői kit és a példakódok viszont már elérhetők, a negyedév végére pedig minden készen áll majd.

Az elkövetkező hetekben várhatóan sorra befutnak majd az Android 3.0-ra támaszkodó tábla PC-k, így a Google szoftvere ezen a téren is jelentős részesedésre tehet szert, megismételve a Samsung Galaxy Tab sikerét, ezzel egy időben pedig orvosolva az azzal kapcsolatban elhangzó kritikákat.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások