Csökkenő nyereség a Telenor Magyarországnál

Csökkenő nyereség a Telenor Magyarországnál

2011. február 8. 08:32, Kedd
A Telenor Magyarország ma közzétette 2010. negyedik negyedévére vonatkozó pénzügyi eredményeit.

A kiadott közlemény szerint 2010 a távközlési ágazat egésze számára nehéz év volt. A gazdasági recesszióból történő lassú kilábalás és a hatóság által 2010 januárjában és decemberében végrehajtott hívásvégződtetési díjcsökkentés miatt a 2010-es pénzügyi év összárbevétele 11,9 milliárd forinttal elmaradt a 2009. évitől. A 2010 negyedik negyedévi árbevétel 2,3 milliárd forinttal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban, főként a már említett tényezők miatt.

Az előfizetések száma 36 ezerrel emelkedett, és a negyedév végére elérte a 3 millió 583 ezret. A növekedést a számlás szegmens generálta. A Telenor (használt kártyák száma alapján számított) 32,4 százalékos negyedév végi piaci részesedése elmaradt a 2010 harmadik negyedévi szinttől. Az MBI piaci részesedés 26,62% volt 2010 decemberében. Az egy előfizetésre jutó, forintban számított átlagos havi árbevétele 4,1 százalékkal csökkent 2010 harmadik negyedévéhez képest. A költséghatékony működés mellett a mobilinternet-előfizetések számának növekedése és a Családi Csomag folytatódó sikere is hozzájárult a negyedik negyedévi árbevétel stabilizálásához.

Az árbevétel 10,4 milliárd forinttal csökkent 2009 negyedik negyedévével összehasonlítva, elsősorban az értékesítési költségként elszámolt 9,9 milliárd forintos távközlési különadó miatt. A csökkenés többi részét a kimenő hívásokból származó árbevétel visszaesése okozta, ezt részben ellensúlyozta a szervezet-átalakítás és a folyamatos költséghatékonysági intézkedések nyomán csökkenő működési költség.

"Változatlan lendülettel folytatjuk mobilhálózatunk fejlesztését, és mindent megteszünk azért, hogy korszerű technológiánkkal vezető pozíciót szerezzünk a mobil szélessávú szolgáltatások piacán. Országszerte végrehajtott beruházásaink hozzájárulnak Magyarország gazdasági növekedéséhez, de ehhez szabályozási lépések szükségesek mint a frekvenciadíjak reformja, új frekvenciasávok megnyitása valamint átláthatóbb, kiszámíthatóbb adózási környezet" - nyilatkozta Christopher Laska, a Telenor Magyarország vezérigazgatója.

A hálózatfejlesztési projekt fontos mérföldkőhöz érkezik márciusban - ekkor kerül sor ugyanis az új hálózat első bázisállomásainak tesztelésére. Az LTE-képes rendszer 2012 nyarától lesz országos szinten elérhető. A beruházási költségek 1,1 milliárd forinttal maradtak el 2010 negyedik negyedévében az egy évvel korábbitól.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások