Folytatódhat az Apple és a lapkiadók közötti vita

Folytatódhat az Apple és a lapkiadók közötti vita

2011. február 18. 21:56, Péntek
Hivatalossá váltak az almás cég alkalmazásboltjára vonatkozó új szabályok, amelyek már korábban nagy felháborodást váltottak ki a lapkiadók körében. Mindez a két fél közötti vita elmérgesedéséhez vezethet.

Az Apple sajtóközleménye szerint azok a kiadók, amelyek az újságaikkal kapcsolatos programjaikat a cég rendszerén keresztül akarják eladni az előfizetőiknek, kénytelenek lesznek az ebből befolyó bevétel 30 százalékát átutalni az amerikai vállalatnak. Az egyes kiadók ugyanakkor meghatározhatják, hogy ügyfeleiknek milyen típusú (heti, havi, kéthavi, negyedéves, féléves, éves) előfizetéseket kínálnak és emellett ezeket a konstrukciókat természetesen az Apple segítsége nélkül is értékesíthetik. Utóbbi esetben ugyanakkor ki kell vonulniuk az App Store rendszeréből és más megoldást kell keresniük.


Emellett fontos tényező, hogy az App Store kínálatában elérhetővé tett szoftverek nem lehetnek drágábbak, mint az alkalmazásbolton kívül értékesített újság előfizetések. A tengerentúli cég így akarja meggátolni, hogy a kiadók elcsábítsák a felhasználókat azáltal, hogy az áraikban alákínálnak. "A filozófiánk egyszerű. Ha az Apple segítségével jut a kiadó egy új előfizetőhöz, akkor megillet minket az alkalmazás értékesítéséből befolyó bevétel 30 százaléka. De ha a kiadónál egy meglévő vagy egy új előfizető vásárolja meg a mobil programot, akkor a cégnél marad a bevétel 100 százaléka és mi semmit sem keresünk az üzleten" - szögezte le Steve Jobs.

Szintén tilos a kiadók számára, hogy az App Store kínálatában szereplő alkalmazásaikban reklámozzák az Apple-től függetlenül értékesített előfizetéseiket és nem helyezhetnek el többé olyan linkeket sem szoftvereikben, amelyek lehetővé teszik az ügyfeleik számára, hogy a cégek más tartalmaihoz vagy előfizetéseihez jussanak hozzá. Pont ez a pont azonban tovább ronthat az amúgy is feszült helyzeten. Az európai lapkiadók a múlt héten már azt követelték a konszerntől, hogy biztosítson számukra szabad hozzáférést az iPad készülékekhez. A vállalatok ugyanis maguk akarnak dönteni a fizetési rendszerekről és az árakról, valamint szeretnék megismerni előfizetőik adatait.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások