Nagyobb a táblagépek füstje, mint a lángja

Nagyobb a táblagépek füstje, mint a lángja

2011. február 21. 23:23, Hétfő
A forgalmazók szerint azt egyelőre nem lehet megmondani, hogy mi lesz a táblagépek kifutása, s azt sem, hogy ezek a ma oly népszerűnek tűnő készülékek hogyan változtatják meg a számítógéppiacot.

"Fél-egy évet még várni kell arra, hogy kiderüljön, milyen hatást gyakorolnak a táblagépek (tablet) a számítógépek piacára" - véli Miklósi Zsolt, a notebook.hu ügyvezető igazgatója, aki szerint alapvetően az Apple-be vetett hit és az újdonság ereje mozgatja a piacot, miközben a tabletet nem is az Apple találta ki, csak újradefiniálta. (A tábla-pc egy immár tízéves találmány, érintőképernyős, billentyűzettel ellátott, pc-kompatibilis eszköz.) Bár a tablet jelenleg szépen csipeget a netbook, a médialejátszó és a navigációs eszközök piacából is, önmagában egyiket sem képes helyettesíteni, így egyelőre az sem látszik, hogy tartósan piacképes-e.

Miklósi Zsolt szerint ma még nem tudni, milyen irányba fogja mozgatni a piacot, mitől fog elvonni, annál is inkább, mert idővel megjelennek a Apple-éhez hasonló képességekkel rendelkező, de annál jóval olcsóbban - 30-40 ezer forintért - beszerezhető készülékek. A legvalószínűbb szcenárió, hogy a termékkör kettéválik; lesz egy igen olcsó, billentyűzet nélküli verzió és egy, az eredeti tábla-pc-khez igen hasonlatos, billentyűzettel ellátott, pc-kompatibilis kivitel. Ez utóbbira jó példa a mostanság megjelent, kereten belül forgatható kijelzőjű, Dell által gyártott mutáns is (Dell Sparta vagy más néven Inspiron Duo).

"A táblagépek füstje egyelőre nagyobb, mint a lángja" - fogalmazott Várkonyi Balázs, az Extreme Digital (ED) Zrt. ügyvezető igazgatója. A táblakészülékek az ED tapasztalatai szerint a net- és notebookoktól nem vesznek el forgalmat Magyarországon, és sokak várakozása ellenére Várkonyi úgy véli, ezeknek kizárólag második eszközként lesz szerepe hazánkban. A tábla-pc-k térhódítása ugyanakkor minden jel szerint folytatódik idén, párhuzamosan az okos telefonok terjedésével. Utóbbiak hozzájárulnak a bárhol és bármikor elérhető internet szemlélete kialakulásához, amivel a magyar vásárlók többsége még csak ismerkedik.

Az év végére komoly felfutást vár az táblagépek forgalmában az ED, a jelentős áresés, illetve a piac gyártói oldalának bővülése, kiegészülése miatt. Az iPad kimagasló sikerét Várkonyi szerint az okozza, hogy az Apple termékeit használók "egy generációval az átlag előtt" állnak digitális szokásaikban. A hagyományos értelemben vett - kizárólag internetezésre használatos, komolyabb hardver nélküli - netbookok nem találták meg helyüket a magyar piacon, helyettük a tévesen így nevezett, kisebb notebookok népszerűsége nőtt, jellemzően nem második eszközként.

A múlt év első másfél hónapjában a hordozható számítógépek 21 százaléka volt netbook az ED eladásaiban, arányuk ez évben 10 százalék. Idén február közepéig az előző év hasonló időszakához képest a notebookok forgalma darabszámra 20 százalékkal nőtt, a netbookoké 40 százalékkal csökkent. Várkonyi szerint jelenleg az értékesített hordozható számítógépek öt százaléka tábla-pc.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások