Szlovákia beköltözik a Szilícium-völgybe

Szlovákia beköltözik a Szilícium-völgybe

2011. március 10. 23:02, Csütörtök
Szlovákia inkubátorházat fog fenntartani a kaliforniai Szilícium-völgyben, az erről szóló egyezményt Juraj Miskov szlovák gazdasági miniszter írta alá Saeed Amidivel, a Plug and Play Tech Center vezérigazgatójával.

Ez a memorandum a kezdő lépés azon az úton, amelyen létrehozzuk a kapcsolatot a szlovák vállalatok és az új technológiákat, know-how-t kínáló szilícium-völgybeli fejlesztő központok között - mondta Miskov.A gazdasági minisztérium szerint az inkubátorház emellett megnyitja a kaput a szlovák kis- és középvállalatok amerikai megjelenése előtt.

A tárca arra számít, hogy a projekt már 2011 második felében meghozza első eredményeit. A Plug and Play létesítményeiben teljes körű jogi, gazdasági és egyéb szolgáltatást nyújt a betelepülőknek.Szlovákia ugyan elsősorban autó-összeszerelő üzemeiről ismert, azonban rendkívül erős pozíciói vannak a tévégyártásban, és egyre erősebb számítástechnikai szektora is.

A Hospodárske Noviny gazdasági napilap szerdai információja szerint a Foxconn és a Samsung után a harmadik legfontosabb tévégyártó, az UMC is bővíti tevékenységét, rövidesen 400 új alkalmazottat vesz fel Vágújhelyen lévő üzemébe. A főleg a Tesco és az Aldi üzletláncoknak szállító UMC három éven belül meg akarja kétszerezni a termelését - tavaly 1000 alkalmazottjával 1,2 millió készüléket állított elő.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások