F.E.A.R. 3 - mozgásban a sztori

F.E.A.R. 3 - mozgásban a sztori

2011. március 31. 16:10, Csütörtök

Már láthattunk jó pár trailert a F.E.A.R. harmadik részéből és tegnap megjelent egy újabb, melyből a játék történetébe kaphatunk bepillantást.

Alma ismét terhes, ezúttal a harmadik gyermekét várja. Ezzel a szüléssel azonban beköszöntene a világvége és ezt már a két korábbi gyermek sem hagyhatja annyiban. Épp ezért a fivérek összefognak és elindulnak anyjuk ellen. Csakhogy Point Man és Paxton Fettel továbbra sem szívlelik egymást és ezzel veszélybe kerülhet a küldetésük is.


A F.E.A.R. 3 legnagyobb újdonsága, hogy az egész kampányt egy barátunkkal közösen is végigvihetjük és a karakterek közötti feszültségből adódóan nem is szükséges, hogy mindig segítsük egymást. Ezzel együtt végre az is kiderült, hogy a játék harmadik része május 27-én jelenik meg.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások