Áprilisi ajánló

Áprilisi ajánló

2011. április 3. 12:00, Vasárnap

Ha januárban uborkaszezonról beszéltünk, akkor áprilisra nincsenek is szavak, hiszen a 3DS megjelenése miatt a legtöbben elhalasztották az aktuális alkotásuk megjelenését és így mindössze három darab PC-s program jelenik meg.

Az elsőre április közepéig várni kell, hiszen 15-én jelenik meg az Elements of War, mely egy futurisztikus stratégiai játék lesz. A történet 2022-ben játszódik, amikor is a hadsereg kutatói olyan fegyvereket fejlesztenek ki, melyekkel megváltoztatták a világunk időjárását és egész civilizációk tűntek el. A Fehér Ház tehetetlen, az Amerikai Hadsereg vette át az ország megmaradt részének irányítását.


Melyik érdekel?
Portal 2 (65%)
Egyik sem (22%)
Darkspore (8%)
Elements of War (4%)
Összesen 501 válaszadó.
Az Elements of War a komoly történet ellenére tele lesz humorral, hiszen az eddig látott változatból az derül ki, hogy az orosz fejlesztők igen érdekesen vélekednek az amerikai kultúráról. Ráadásul a játékmenetben is nagy újdonságnak számít majd, hogy a már korábban említett fegyverekkel csatába hívhatjuk az időjárási elemeket is. Érdekesnek tűnik, meglátjuk mit sikerül kihozni belőle.

A következő programra április 21-ig várnunk kell. Ekkor jelenik meg ugyanis a Valve régóta várt alkotása, a Portal 2, mely szinte biztosan a hónap legsikeresebb alkotása lesz. A játékról korábban már bővebben beszámoltunk, így most nem térnénk ki rá.

Egy héttel később, április 28-án jön a továbbfejlesztett Spore, mely a Darkspore címet viseli. A játék azonban műfajt is vált, hiszen a szimpla lénykreálás helyett az új rész egy akció-RPG lesz - ám ez annyira nem nyerte el a rajongók tetszését. A Darskpore története szerint egy ősi faj, a Crogenitorok titokzatos kísérleteket végeztek, melynek eredménye egy új és rettentően erős, ám instabil DNS-lánc lett.


Ám a csapat egyik tagja beültette saját testébe a DNS-t és ezzel emberfeletti képességekre tett szert. Ezután "készített" egy egész szörnysereget, melyek mindegyikébe beültette a DNS-t és pillanatok alatt kiirtották a Crogenitorokat. Természetesen páran megmenekültek, akik szétszéledtek a galaxisban és megpróbálták megtalálni a DNS ellenszerét.

A végére negyediknek egy igen kérdőjeles alkotás maradt. A Ubisoft ugyanis párszor megváltoztatta már a Driver: San Francisco megjelenési dátumát és az is kiderült, hogy a korábban meghirdetett április 30-i időpont az amerikai megjelenést takarja. Vagyis hazánkban valószínű május elején lát napvilágot a játék és így majd akkor számolunk be róla.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások