Bízik a jövőben a Magyar Telekom

Bízik a jövőben a Magyar Telekom

2011. május 6. 09:57, Péntek
Nem a rövid távú profit maximalizálás éve 2011., hanem az építkezésé, így az új szolgáltatások bevezetésének ideje - mondta Thilo Kusch, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Közlése szerint fordulóponthoz érkezett a magyar gazdaság, s a távközlési szektor növekedése már érzékelhető lesz a második félévben. Az első negyedév eredményeiről elmondta, általános ipari tendencia, hogy a vezetékes telefon és internet területén csökkennek a bevételek, amit az új szolgáltatások és a mobiltávközlés kompenzál. Közölte, az első három havi bevételek kisebb mértékben csökkentek, mint várták, miközben folytatták az erőfeszítéseket a hatékonyság javítása érdekében, s tovább csökkentették a költségeket.

A héten bejelentett, a szupergyors internetezést is lehetővé tevő hálózatfejlesztésről elmondta, ez nemcsak új technológiák bevezetését teszi lehetővé, mérsékli a hálózati működtetési költségeket is. A kormányzati szektor megrendelésiről elmondta, nincs túl sok állami pályázat, s a kormány több távközlési, informatikai szolgáltatást maga akar megoldani. Az akvizíciós tervekről közölte, érdekli külföldi cégvásárlás is a társágot, de nincs igazán kínálat, míg a magyar piacon főként kábeltévés, informatikai társaságokat szeretnének venni.

A beruházásokról elmondta, az összes távközlési üzemeltető abban bízik, hogy a különadó az ígért időpontra megszűnik, s ezért mindenki hajlandó beruházni a magyar piacon. Mivel a Magyar Telekom is bízik a különadó kivezetésében, beruházásait egyelőre nem befolyásolja a pluszban befizetendő összeg. A társaság úgy gondolja ugyanis, hogy a mostani fejlesztések később jelentősen növelik a bevételeit. Ha azonban a kormány úgy dönt, hogy folytatja a különadó kivetését, akkor az összes távközlési cég újra megvizsgálja költéseit - tette hozzá.

Kifejtette, az évi 65-75 milliárd forint magyarországi befektetése a legnagyobb itteni magánbefektetővé teszi a Magyar Telekomot. A hálózatfejlesztés négy évig tart, s várhatón egyenletesen oszlik el az erre költött mintegy 30 milliárd forint felhasználása.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások