Már készül a következő Total War játék

Már készül a következő Total War játék

2011. május 17. 19:00, Kedd
A Creative Assembly az utóbbi hetekben többször is szerepelt a hírrovarunkban köszönhetően az új Alien játékuk hivatalos bejelentésének is.

Ám szerencsére nem csak azon az alkotáson ügyködnek a csapat tagjai. Mike Simpson, a csapat egyik tagja ugyanis elárulta, hogy már javában készül a Total War széria következő része. "Igazából be sem fejeztük, a Shogun 2 megjelenése után folytatódtak a munkálatok és már készül az új játék."



"Jelen pillanatban egyébként épp azt keressük - a legmegszállottabb rajongóink bevonásával -, hogy mely kort is kellene feldolgoznunk. Rengeteg ötletet kaptunk már, szóval van miből választani." Simpson azt is elárulta, hogy a Total War: Shogun 2 remekül szerepelt. A kritikusok imádták (90 százalék felett áll az átlagértékelése), az eladások is szépen alakulnak (az utolsó elérhető jelentés szerint 600 ezer példányt értékesítettek belőle).

"Az eredeti Shogunból többet adtak el az utóbbi három évben, mint a megjelenésétől számított első 3 évben. Idővel mindegyik beadása elindul. Persze már nem teljes áron, de akkor is."

Remélhetőleg az idei E3-on hivatalosan is bejelentik az új Total Wart.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások