Mégsem lesz nyáron Star Trek 2?

Mégsem lesz nyáron Star Trek 2?

2011. május 26. 09:30, Csütörtök
Már csak alig egy év van a Star Trek második részének tervezett bemutatójáig, de egyelőre még nem tudni, hogy mikor kezdődhet a forgatás. Ennek az az oka, hogy a szkript még nem végleges, sőt, a rendező személye sem.

A Deadline értesülései szerint egyre nagyobb az esélye annak, hogy a Paramount stúdió nem tudja a kiírt premierdátumra elkészíteni az új Star Trek-mozfilmet. A Paramount ugyan ezt nem erősítette meg, de, ha azt nézzük, hogy a Star Trek 2-t a tervek szerint 2012. június 29-én mutatnék be, akkor nagyon intenzív forgatásra lesz szükség, hiszen már csak 13 hónap van a kiírt dátumig és egyelőre csak egy 70 oldalas szkriptkivonat van meg a filmből, melyet Roberto Orci és Alex Kurtzman akkor fog kiegészíteni és befejezni, ha J.J. Abrams véglegesíti rendezési szándékát és rábólint a történetre.

A késlekedés azt jelentheti, hogy az új Star Trek-filmre jó esetben 2012. novemberéig kell várni, rosszabb esetben pedig akár 2013. nyaráig. A forgatás kezdése egyébként a színészeken is múlik, hiszen a Kirköt alakító Chris Pine például a tervezett új Jack Ryan-filmnek is a főhőse lesz, bár a tervek szerint előbb a Star Trek 2-t forgatná le. Azonban a Jack Ryan-rebootnak nemsokára elkészül a végső szkriptje, így lehet, hogy előrébb kerülhet a táncrendben.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások