Kőkemény, vikinges tévésorozat készül

Kőkemény, vikinges tévésorozat készül

2011. május 30. 23:02, Hétfő
Sokadvirágzásukat élik Amerikában a történelmi sorozatok, a Spartacusra hetente több mint egymillióan kíváncsiak, de a Borgiák kalandjait és a Camelotot is több százezren kísérik figyelemmel. A következő állomás a Vikings lesz.

Úgy tűnik, hogy ismét egyre népszerűbbé válnak a tévében a történelmi sorozatok. Igaz egyelőre még csak a kisebb csatornák fedezik fel maguknak a műfajt, ami azzal is jár, hogy ezek a szériák jóval alacsonyabb költségvetésűek - pedig, ha több pénz jutna rájuk, talán többen is felkapnák fejüket egy-egy premierre.

A Tudorok, a Camelot, a Borgiák és a Spartacus: Vér és homok után a Vikings munkacímmel bíró sorozatot fogják elkészíteni, mégpedig olyasvalaki, aki profinak számít a műfajban. Michael Hirst ugyanis a fent említettek közül a Tudoroknak és a Camelotnak is készítője volt, így nem csoda, hogy az MGM tévés részlegének vezetése őt bízta meg azzal, hogy írja meg és készítőtársai segítségével forgassa le a Vikings 10 részes első szezonját.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások