Elkészül a Salt ügynök 2

Elkészül a Salt ügynök 2

2011. június 7. 21:50, Kedd
Míg a Wanted folytatása még mindig nem vehető biztosra, egy másik Angelina Jolie-akciófilm második részének terve már révbe ért, hiszen a Sony Pictures elkészíti a Salt ügynök 2-t.

A sok találgatás után most már biztosnak tűnik, hogy a Sony Pictures elkészíti az Angelina Jolie főszereplésével tavaly bemutatott Salt ügynök (Salt) második részét - adta hírül a Deadline. Természetesen Jolie visszatér a folytatásra, és az író személye sem fog változni, ismét Kurt Wimmer forgatókönyve alapján fog elkészülni a film, melyet biztos, hogy nem az első részt készítő Phillip Noyce fog dirigálni, hiszen ő már korábban lemondott erről a lehetőségről.


A folytatás történetének kitalálásával valószínűleg nem kell sokat vesződni, hiszen az első rész befejezését ennek szellemében alakították ki. Egyébként a 110 millió dollárba kerülő Salt ügynök Amerikában 118, a világ többi részén pedig 175 millió dollár bevételt hozott, azaz világszerte majdnem 300 millió dollárt fizettek a nézők a film megtekintéséért.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások