Dungeons & Dragons: Daggerdale

Ahol érezni ezt a szisztémát, az egyértelműen a szerepjátékos oldal. Itt semmiféle meglepetésben nem lesz részük azoknak, akik játszottak már valaha is olyan programmal, amely a D&D világán alapult. Számomra kissé frusztráló volt, hogy két szint között nagyon sok az öldöklés, vontatott és helyenként már kissé unalmas az egész, illetve ha sikerül is feljebb tornázni magunkat, akkor is csak egy-egy ponttal gazdagodunk, amelyeket karakterünk tulajdonságaira szórhatunk el - pozitív, hogy ezeket a változásokat érezzük is majd -, így erősíthetjük, intelligensebbé tehetjük, de különböző támadásokat, védéseket vagy trükköket is megtaníthatunk számára. Ettől eltekintve azonban semmiféle összetettebb fejlődési rendszer nem található meg a programban.

Bár folyamatosan kutathatjuk, illetve kereskedőknél vásárolhatjuk az újabb felszereléseket, páncélokat és fegyvereket, amelyek természetesen erősebbek lehetnek a korábbiaknál, de ez az opció manapság egy mezei FPS akciójáték esetében is alapkövetelmény. Hiányoznak továbbá az igazán vaskos, történetet formáló beszélgetések is a programból, ami a sztori hiánya miatt talán nem is túl meglepő. Az viszont már frusztrálóbb, hogy hiába vagyunk kíváncsiak egyes részletekre, a beszélgetések alatt nem kérdezhetünk vissza, sőt, ezt a cselekvést nem is alkalmazhatjuk minden karakterrel, csak és kizárólag azokkal, akik feladatot adnak vagy adtak számunkra.


Hasonló egyszerűséggel alkották meg az illetékesek a harcrendszert és a karakterválasztást is. A játék elején négy hős közül választhatunk, így lehetünk félszerzet varázslók, emberi harcosok, elf íjászok és törpe gyógyítók. Hogy melyikkel indítjuk el a kalandot, az tulajdonképpen teljesen lényegtelen, hiszen bár varázslataikban és különleges képességeikben a későbbiekben akadnak különbségek, összességében mégis mindegyik karakterrel ugyanazt a játékélményt élhetjük át. Mindegyik hős rendelkezik ugyanis egy közelharci, valamint egy távolsági fegyverrel, ezek pedig maximum külsejükben különböznek, hatékonyságukban és kezelhetőségükben már egyáltalán nem.

A harcrendszer a végletekig leegyszerűsítve került tálalásra: folyamatos, már-már ész nélküli kaszabolásról szól az egész, ami hosszútávon azért is válik unalmassá, mert ellenfeleink - goblinok, csontvázharcosok és a többi - állandóan újratermelődnek. Bár ülönböző változatokban és szintűként jelennek meg, mivel fél percre sem hagynak minket nyugodtan kalandozni, egy idő után nagyon frusztrálóvá tudnak válni. Küldetéseink végrehajtása során - amelyek ugyanabban az unalmas és lineáris alagútrendszerben fognak ismétlődni - érdemes lesz bekukkantani a legapróbb zegzugokba, majd szétverni a létező összes hordót és kinyitni a kincses ládákat is, ugyanis ezekből pénzt és újabb felszereléseket szerezhetünk magunknak.

Ha szerencsések vagyunk, akkor varázsitalokra is szert tehetünk, amelyek közül a legfontosabb az életerőt regeneráló főzet lesz, amelyből ha nincs készleten 10-15 darab, akkor biztosan nem jutunk túl messze az ellenségektől hemzsegő járatokban. Ajánlott továbbá azért is elraktározni minél több ilyen italt, mert feladatink szinte kivétel nélkül egy kaptafára épülnek, avagy menjünk és öljük meg ezt vagy pusztítsuk el azt, miközben tucatszám gyilkoljuk a különösebbnél különösebb lényeket.

A Daggerdale rövidke kampánya ennek ellenére kiváló kikapcsolódást nyújthat akkor is, ha egyedül éljük át a kalandot, de az illetékesek érezhetően inkább a kooperatív módra élezték ki a játékmenetet. Az alkotás négy fős többjátékos mókát támogat - akár lokálisan is -, aminek köszönhetően három barátunk társaságában hajthatjuk végre az utunkba sodródó feladatokat. Remélem mondanom sem kell, hogy a program így lényegesen izgalmasabb és érdekesebb, azonban akadnak hiányosságok, például a karaktergenerálás lehetőségének totális mellőzése, ami akár azt is eredményezheti, hogy három kívül-belül teljesen egyforma karakterrel kell átélnünk a történetet. De említhetném az itt tapasztalható kiegyenlítetlen szintlépést, a felszerelések elosztásának egyenlőtlenségeit és így tovább. Korántsem tökéletes tehát ez a rész, akárcsak az egyjátékos mód sem, de mindezek ellenére is - ha nincsenek túl nagy elvárásaink és nem szerepjátékként közeledünk hozzá - kellemes szórakozást nyújthat a Dungeons & Dragons: Daggerdale.