Végleg bezár a Photo Hall

Végleg bezár a Photo Hall

2011. június 27. 01:32, Hétfő
Felszámolásba fordul a Photo Hall végelszámolása, ami azt jelenti, hogy jelenlegi formájában végleg megszűnik a műszaki áruházlánc. Utódja nem lesz, a bérelt helyiségekben nem nyílik hasonló profilú, de más néven üzemelő üzlet. A csőd legfőbb oka a lakossági kereslet drasztikus visszaesése és a szürkeimport árleszorító hatása volt.

Két évvel ezelőtt egy euróért vették meg hazai befektetők a Photo Hallt a belga tulajdonostól, aki vélhetően örült annak, hogy végre megszabadul a sok száz milliós veszteséget, milliárdos adósságot felhalmozó cégtől. Bár az "új" cég jól indult, idén májusban váratlanul lehúzták a rolót, és bejelentették a végelszámolást. Egri András, a cég jelenlegi többségi tulajdonosa elmondta, hogy 2009-ben a Photo Hallnak még 6 milliárd forint volt a forgalma, ez azóta drasztikusan csökkent. Tavaly és 2009-ben is az előző évinek közel harmadával apadt az árbevétel minden hónapban, sőt 2010 decemberében − a várt karácsonyi fellendülés helyett − már 40 százalékos visszaesést regisztráltak az egy évvel korábbi forgalomhoz képest.

A cég vesztesége ugyanakkor jelentősen mérséklődött. A 2008-as évben még 508 millió forintos mínusszal zártak − ezt drasztikusan csökkentették, sőt az egymilliárd körüli banki hitelt is lefaragták: 300 millió forintot fizettek vissza. Ám hiába alakították át a finanszírozást − a havi 140 millió forintos működési költséget idén márciusra 60 millióra szorították le −, már ez sem segített.

A Photo Hall termékcsoportjaiban − fotószolgáltatás, számítástechnika, kártyafüggetlen mobiltelefonok eladása − fokozatosan apadt a nyereség az elmúlt években, és ez nem tudták ellensúlyozni. A kereslet- és árréscsökkenés mellett a laptopok piacán dúló inkorrekt árversenyt és a mobiltelefonok piacán tapasztalható innovációhiányt említette Egri András. A laptopok esetében az árleszorító szürkeimport növekedése bizonyult végzetesnek, a mobiltelefonok piacán pedig az, hogy igazán innovatív és drága termék az Apple-készülékek kivételével nem került piacra − ez utóbbiakat pedig az exkluzív forgalmazási szerződések miatt nem is tudták árusítani. Egyedül a fotószolgáltatások marzsa nőtt az elmúlt időszakban − ám ez kevés volt az életben maradáshoz.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások