Elindította tömegközlekedési útvonaltervezőjét a Google

Elindította tömegközlekedési útvonaltervezőjét a Google

2011. június 30. 12:45, Csütörtök
Elindította a Google budapesti tömegközlekedési útvonaltervezőjét, amelyhez megjeleníthető vonalhálózat és menetrendi táblázat is kapcsolódik.

Az amerikai cég új szolgáltatását ma mutatták be Budapesten. A Google térképen a megállókat szimbolizáló ikonok pontos helyükre kerültek, illetve a csomópontokban nem egy ikonra kattintva nézhető meg, mely járatok érintik az adott állomást, hanem minden egyes megálló külön jelzést kapott. Ezekre kattintva az útvonaltervező grafikusan is megjeleníti annak a járatnak az útvonalát, amely az adott megállóból indul. Feltünteti a legközelebbi két indulási időpontot is, a járatszámokra kattintva pedig a teljes menetrend is megtekinthető.

Az útvonaltervezővel percre pontosan megtudható, hogy a város egyik pontjáról a másikba mennyi idő alatt lehet eljutni, ennek kiszámításánál az átszállások közötti várakozási időt is figyelembe veszi a rendszer. Ha több variáció is lehetséges, akkor a felhasználó választhatja ki a számára megfelelőt. Heal Edina, a Google Magyarország vezetője hangsúlyozta, hogy a szolgáltatás a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV együttműködésével jött létre, és a továbbfejlesztésben is számítanak a két cégre. Reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a szolgáltatás népszerűbbé teszi majd Budapesten a közösségi közlekedés használatát.


Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója azt mondta, nemcsak új járművek beszerzésével kell versenyképesebbé tenni a közösségi közlekedést, hanem ki kell használni az okostelefonok, valamint az internet adta lehetőségeket is. Fontosnak nevezte, hogy legyen az interneten jó minőségű utazástervező, a Google térképszolgáltatását nagyon sokan ismerik, bíznak benne, szívesen használják, ezért is fogtak össze az amerikai céggel. A rendszer további fejlesztése is lehetséges, a menetrendi változásokat napi szinten figyelik, de rövidesen lehetnek percről-percre figyelő szolgáltatások is. A rendszer összekapcsolható a BKV Futár szolgáltatásával is, amely GPS-alapú járműkövetést tesz majd lehetővé - mondta Vitézy Dávid.

Ahhoz, hogy a Google használni tudja a BKV menetrendjét, az azt tartalmazó adatbázist a fejlesztők számára kompatibilissé kellett tenni, ezzel együtt az összes hibát kijavították benne. Vitézy Dávid közölte: ezt az adatbázist minden fejlesztő számára ingyenesen hozzáférhetővé tették a BKK honlapján, így más szoftverfejlesztő cégek is készíthetnek útvonaltervező alkalmazásokat okostelefonokra. Kérdésre válaszolva közölte, a MÁV-Start és a Volánbusz felé is jelezték, hogy hasonló módon át lehet alakítani az adatbázist, így nem csak Budapest, de az egész agglomeráció tömegközlekedése elérhető lehet a Google térképszolgáltatásával.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások