Lemaradt a piac mögött a Dell

Lemaradt a piac mögött a Dell

2011. július 5. 22:49, Kedd
A társaság közvetlen értékesítése gyengélkedik, a helyzetet pedig súlyosbítja, hogy a cég az okostelefonok és a tábla PC-k piacán sem versenyképes. Átszervezésekbe fognak.

"Egy ilyen átalakulás időbe telik és nekünk még sok dolgunk van. A 16 százalékos forgalomnövekedésünk és a 86 százalékos nyereségnövekedésünk ugyanakkor azt mutatja, hogy jó úton járunk. De természetesen néhány jó negyedév nem elég, állandóan javulnunk kell. Ennek egyik módja, hogy kiépítjük a szervizüzletágunkat" - nyilatkozta Brian Gladden, a Dell pénzügyi vezetője.

Michael Dell azóta, hogy négy és fél évvel ezelőtt a társaság vezetője lett, következetesen megpróbálja a vállalatot újjászervezni. A Dell neve éveken át egyet jelentett a felhasználói igényeknek megfelelően összeállított és közvetlen értékesítéssel eladott számítógépek fogalmával. Az óriáscég azonban nem csak konfigurációkat akar szállítani a piac szereplőinek, hanem egyéb IT-eszközöket is.


Dell Streak Pro 10 - a vállalat sokat remél tőle

A Dell nem tett le a terjeszkedési szándékairól sem, az elmúlt két évben összesen 11 céget vásárolt meg, többnyire kisebb adattárolás-technológiai, biztonsági és adatmenedzselési rendszerekkel foglalkozó szolgáltatókat. Gladden most további felvásárlásokat is bejelentett, de ezek sem lesznek milliárdos nagyságrendű üzletek, azok ugyanis komoly integrációs kockázatot hordoznak magukban. A legnagyobb tranzakciót a Perot Systems megvásárlása jelentette, a vállalatért 3,9 milliárd dollárt fizetett a konszern.

A cél a forgalom hosszú távú, 5-7 százalékos növelése és elsősorban az európai, illetve kínai terjeszkedés. Európában teljesen átszervezik az értékesítést. Brad Anderson, a Dell szerver és hálózattechnológiai üzletág-vezetője ezt azzal indokolta, hogy a közvetlen értékesítés már nem jelent megoldást, ezért ezt a viszonteladókon keresztüli eladások válthatják fel a közeljövőben. Emellett fontos, hogy a Dell jelenleg sem az okostelefon-, sem a tábla PC-piacon nem tud az Apple konkurense lenni. Ez azonban jövőre megváltozhat. "Logikusan már korábban is megjelenhettünk volna ezen a piacon, de nem akarunk a megfelelő szolgáltatások nélkül belépni a területre" - indokolta a kivárást Steve Felice, az óriáscég illetékes vezetője.

A társaság már tavaly októberben bejelentette, hogy 10 hüvelykes tábla PC-t akar piacra dobni és az Android alapú készüléket idén júniusban már be is mutatta a gyártó. A Dell Streak 10 Pro nevű táblagépet a haladó felhasználóknak szánják. Kiderült továbbá, hogy a cég még ebben az évben kívánja bemutatni azt a Windows 7 alapú táblagépet is, amelyet vállalati felhasználásra terveztek.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások