Underworld 4: Az első kép Kate Beckinsale-ről

Underworld 4: Az első kép Kate Beckinsale-ről

2011. július 23. 14:50, Szombat
Kate Beckinsale visszatér a januárban mozikba kerülő negyedik Underworld-filmre, az Új hajnal-ra, melyet 3D-ben forgattak Kanadában, s melynek az első fényképe már meg is jelent.

Az elmúlt héten az Entertainment Weekly megjelentette az új Emlékmás első hivatalos fényképét. A lap ugyanezen számában megjelent az első kép a negyedik Underworld-filmre visszatérő Kate Beckinsale-ről, illetve karakteréről, Selenéről. Ez a párosítás ráadásul nem véletlen, hiszen az Emlékmást az a Len Wiseman rendezi, aki egyrészt Kate Beckinsale férje, másrészt az első két Underworld-filmet rendezte, harmadrészt pedig producere a negyedik epizódnak, az Underworld 4: Új hajnal-nak (Underworld Awakening). Az már csak hab a tortán, hogy Beckinsale is szereplője lesz az Emlékmásnak.


Az Underworld 4: Új hajnalt egyébként Mans Melind rendezi, aki eddig svéd filmeket és sorozatokat készített, csak 2010-ben debütált Amerikában a Shelter című horrorral. Ezúttal már komolyabb mozifilmet kellett készíteni, ráadásul sokaknak jó hír lehet az is, hogy a filmet 3D-ben forgatták. Az amerikai premierre január 20-án kerül sor.

A Comic Con-on egyébként már egy előzetesféleséget is levetítettek a rajongóknak, amely remélhetőleg nemsokára utat talál a netre is.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások