A Nokia után a Blackberry gyártója is a túlélésért küzd

A Nokia után a Blackberry gyártója is a túlélésért küzd

2011. július 25. 23:22, Hétfő
Egyértelműen háttérbe szorult a többi gyártó mögött az elmúlt években a Research in Motion (RIM). A cég átszervezi a menedzsmentjét és 2000 embert küld el, részvényei esnek.

A Research in Motion nem tudott megfelelő alternatívát kínálni az iPhone készülékekkel és az Android operációs rendszert futtató okostelefonokkal szemben. A kanadai vállalat egyértelműen elveszítette a konkurenseivel folytatott versenyfutást, ezért most kénytelen volt lépni. Amint arra a korábbi hír alapján számítani lehetett, első lépésként, az úgynevezett költségoptimalizálási program részeként bejelentették, hogy teljesen átszervezik a menedzsmentet, míg második lépésként 2000 dolgozót bocsátanak el. Az érintett munkavállalókat ettől a héttől kezdve folyamatosan tájékoztatják és eldőlt az is, hogy anyagi segítséget kapnak. A RIM-nek a létszámleépítés után 17 000 dolgozója lesz. A hírre a társaság részvényei több mint egy százalékkal gyengültek.

Bár a Research in Motion az okostelefon-piac úttörőjének számít, azonban nem tudott lépést tartani a piaci folyamatokkal, többek között az érintőképernyők és a multimédiás funkciók térhódításával. A Blackberry készülékek érintőképernyő helyett továbbra is billentyűzettel és a különleges, push technológiát használó e-mail klienssel érkeztek. Úgy tűnt, hogy a társaság egész egyszerűen nem hajlandó figyelembe venni a megváltozott felhasználói igényeket és eltérni a bevált megoldásoktól.

A mostani elbocsátások elsősorban az amerikai és kanadai dolgozókat érintik. A RIM üzleti értéke folyamatosan csökken. A cég egykor 83 milliárd dollárt kóstált, azonban most ennek az összegnek csak a töredékét éri, így az sem zárható ki, hogy hamarosan felvásárolják. Pont a rossz üzleti helyzet miatt keltett nagy feltűnést, hogy a RIM is tagja volt annak a konzorciumnak, amely július elején 4,5 milliárd dollárért felvásárolta a Nortel szabadalomcsomagját. Mindez ugyanakkor nem volt meglepő, mert a szabadalmak egy része érinti a Blackberry OS platformot is.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások