Csúszik a Wolverine 2

Csúszik a Wolverine 2

2011. augusztus 25. 14:10, Csütörtök
Lehet, hogy mégsem ősszel, hanem csak tavasszal kezdődhet el Farkas (Rozsomák) újabb történetének forgatása, ami mindenképpen azt jelenti, hogy 2013. előtt nem kerül mozikba a végeredmény.

Bár a 20th Century Fox sosem nevezett meg hivatalos kezdési dátumot az X-Men kezdetek: Farkas második részének forgatására, eddig minden iparági értesülés arról szólt, hogy ősszel kezdődhetnek meg a munkálatok. Azonban a Deadline értesülései szerint úgy tűnik, hogy egészen 2012. tavaszáig eltolják James Mangold filmjének forgatáskezdését.

Farkas második saját filmjének ismét Hugh Jackman lesz a főszereplője, a forgatókönyvet pedig az Oscar-díjas Christopher McQuarrie írja. A történet, mint arról már korábban is hírt adtunk, jórészt Japánban játszódna, azonban jelenleg az időjárási körülmények között nem nagyon lehet az országban megbízható forgatási helyszíneket találni. Éppen ezért felmerült tervként, hogy Kanadában (Vancouver), vagy Kanadában és Japánban vennék fel a filmet. A helyszín kiválasztása miatti késlekedés mellett ugyancsak hátráltatja a forgatás megkezdését, hogy Jackman jelenleg a Nyomorultak (Les Miserables) mozis verzióján dolgozik.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások