A WP7 iránt is érdeklődik a Sony Ericsson

A WP7 iránt is érdeklődik a Sony Ericsson

2011. október 5. 00:26, Szerda
Bár a cég első embere szerint az Android még mindig jobb operációs rendszer és az eddig legjobb döntésük volt beszállni a platformba, a jövőben a WP7-tel vegyíthetik a képet. A Nokia megoldásáról kép szivárgott ki.

Bert Nordberg (aki nem a Csupasz Pisztoly kétbalkezes rendőre, hanem a Sony Ericsson vezérigazgatója) a napokban nyilatkozott a Windows Phone 7-tel kapcsolatos véleményéről, a Wall Street Journal pedig többek között azt írja erről, hogy a vezető igencsak érdeklődik a Microsoft fejlesztése iránt. A gyártó ugyan egyelőre nem változtat eddigi stratégiáján, ám semmi nincs kőbe vésve.

Nordberg elmondása szerint nagyon is elégedettek korábbi döntésükkel, amelynek eredményeként az Android platformhoz csatlakoztak. Elmondta, hogy a Google rendszerének eddigi teljesítménye, a folyamatos növekedés igazolta ezt a lépést, amely a lehető legjobb volt az elmúlt hónapokban, így nincs is igazán okuk a változtatásra. A WP7 azonban némi érdeklődést kelt fel benne, így nincs kizárva az sem, hogy a jövőben a Sony Ericsson piacra dobna ilyen készülékeket - igaz, ennek jelenleg csak az elvi lehetősége áll fenn, egyelőre nincs szó arról, hogy dolgoznának egy ilyen megoldáson. A kijelentés fogadtatása is kettős: egyesek nem örülnek annak, hogy az Androidot emelik ki, mint egyértelműen jobb rendszert, mások viszont azt tartják fontosnak, hogy a vezető legalább érdeklődik a WP7 iránt.

A Nokiával kapcsolatban eközben szintén a Microsoft fejlesztése tartja lázban az érdeklődőket, amire jó példa, hogy a most kiszivárgott állítólagos kép a SeaRay elnevezésű okostelefonról rögtön nagy visszhangot váltott ki. A blogbejegyzés szerint a felvétel a német T-Mobile promóciós kampányához készült, bár egyesek azt állítják, hogy inkább ügyes hamisítványról van szó. A lefordított szövegben hangvezérlés, 3D, WP7.5, valamint 3,7 hüvelykes AMOLED-érintőképernyő szerepel, ami nagyjából egybevág a korábbi híresztelésekkel. Más források szerint 1,4 GHz-es processzort, 16 GB-os belső tárolót, illetve 8 megapixeles hátoldali kamerát várhatunk a megoldástól, ám hivatalos információ továbbra sincs.

Az biztosnak tűnik, hogy a SeaRay a zászlóshajó szerepét tölti majd be, további kérdéseinkre azonban csak az október 26-án esedékes londoni Nokia World alatt kaphatunk választ.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások