Zombi az Amy főhőse

Zombi az Amy főhőse

2011. október 10. 18:25, Hétfő
Az Amyvel már korábban is foglalkoztunk, de a Vectorcell játékát érdemes kiemelt figyelemmel kísérni. A program ugyanis hoz valami eredetiséget a kissé megfáradt túlélő horror műfajába.

Az Amy a nem túl távoli jövőben játszódik, ahol megjelent egy titokzatos vírus, ami szinte mindenkiből zombit "faragott". A mindenkibe bele kell érteni főhősünket is, aki a Lana nevet viseli és a játék elején rögtön meg is fertőződik. Ebből adódóan a játékban a legnagyobb ellenségünk nem valamilyen sötétben rejtőző szörnyeteg lesz, hanem a saját testünk.



Az ereinkben áramló vér ugyanis folyamatosan terjeszti szét a vírust a testünkben és ha nem állítjuk meg, akkor Lana is zombivá válik és ekkor véget ér a játék. A változásnak egyedi jelei vannak: testünk elkezd megváltozni, Lana furcsa hangokat hall és a környezet is elmosódik. Azonban vannak különböző "gyógymódok", melyekkel kontrollálhatjuk a folyamatot.

Először is itt van nekünk Amy, a kislány, aki ha mellettünk van, akkor Lana teste "meggyógyul". Másik módszer, ha a pályákon elszórva található ellenszereket beadjuk magunknak. A harmadik verzióban pedig az egyes helyeken található, egyedi oxigén maszkokat felvesszük és Lana fertőzése visszaesik a normál szintre.



Ugyanakkor a zombi létnek meg vannak a maga előnyei is. A többi zombi például nem támadja meg a saját fajtáját, így egyes részeknél bizony kénytelenek vagyunk hagyni, hogy hősünk állapota leromoljon és így harc nélkül juthatunk át az ilyen részeken. Utána azonban sürgősen keresni kell valamit, amivel visszatérhetünk a normál kerékvágásba.

Az Amy az év végén jelenik meg.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások