Egymillió előrendelés érkezett az iPhone 4S-re

Egymillió előrendelés érkezett az iPhone 4S-re

2011. október 12. 14:41, Szerda
A nemrég bejelentett legújabb iPhone készülék komoly sikerre számíthat, legalábbis erre lehet következtetni az első nap előrendelési adataiból.

Az iPhone 4S már most megdöntötte az Apple-termékek egyik eladási rekordját, a készülékre ugyanis az előrendelés első napján több mint egymillió megrendelés érkezett. Összehasonlításul: az elődjéből, az iPhone 4 okostelefonból az első napon csupán 600 ezret rendeltek. Ezek után érthető, hogy Phil Schiller, az Apple marketingvezetője rendkívül elégedetten nyilatkozott és közölte: a hatalmas kereslet gyakorlatilag elárasztotta őket.

Az Apple történetében még soha semelyik készülékre sem érkezett már az első napon több, mint egymillió előrendelés. Mindez azonban hatással van a szállítási időre is, a felhasználók ugyanis kénytelenek lesznek legalább 1-2 hetet várni az általuk megrendelt okostelefonra. Az első eszközöket péntektől szállítja ki az Apple.


A megrendelési hullámra egyébként számítani lehetett, hiszen egyrészt elhunyt Steve Jobs és ez befolyásolta a vásárlókat is, másrészt az iPhone 4S bemutatója is meggyőzte a rajongókat, különösen a beszédfelismerő Siri funkció aratott nagy sikert. Az iPhone 4S a kétmagos A5 chipre épül, CPU-ja a korábbi modellnél kétszer gyorsabb, míg a kétmagos grafikai chipnek köszönhetően hétszer gyorsabb a grafikai megjelenítés, mint az előző iPhone esetében. Az iPhone 4S további előnye, hogy mind a GSM, mind a CDMA szabványt támogatja.

Az iPhone 4S fekete és fehér színben lesz kapható, a 16 gigabájtos változatot 199, a 32 gigabájtost 299, a 64 gigabájtost 399 dolláros áron lehet megrendelni és megvásárolni október 14-től kerül a boltokba az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Németországban, valamint Japánban. A készülék Magyarországon október 28-tól lesz elérhető.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások