50 százalék felett az Android, stagnál az Apple

50 százalék felett az Android, stagnál az Apple

2011. november 16. 17:35, Szerda
A legfrissebb negyedéves adatokból az látszik, hogy globális szinten immár minden második készüléken a Google szoftvere fut, míg a riválisok stagnálnak, illetve veszteségeket kénytelenek elszenvedni.

A Gartner közzétette a harmadik negyedévet összefoglaló elemzését, amelyben szemügyre vehetjük, hogy világszerte milyen trenddel kell számolnunk, ennek pedig milyen következményei lehetnek. Az nem meglepetés, hogy az Android magasan vezeti a listát, ennek mértéke azonban túllép minden korábbi szintet, a platform ereje egyre nagyobb, így kérdés, hogy a többieknek egyáltalán van-e esélyük a feltámadásra.


A harmadik negyedben eszerint a teljes mobilpiac 5,6 százalékkal bővült, ez pedig 440 millió készülék leszállítását eredményezte. Az okostelefonok ezen forgalom 26 százalékát tették ki, ami szintén rekordot jelent, ráadásul ezek a fejlesztések sokkal nagyobb arányban, 42 százalékkal bővültek az egy évvel korábbi helyzethez képest, hiszen ezúttal több mint 115 millió példányban találtak gazdára. 2010 utolsó negyedéve óta több okostelefont adnak el, mint asztali PC-t, a két szegmens közötti különbség pedig szintén egyre nő - ebben nyilván az Android jár elől, amely 2008 végi debütálása óta több mint 218 millió terméken jelent meg, piaci részesedése pedig egy év alatt 25,3-ról 52,5 százalékra ugrott.

Az okostelefon-piac felét tehát immár a Google uralja, míg az Apple - saját növekedése ellenére - ezúttal kénytelen volt megelégedni 16,6 helyett 15 százalékkal, a RIM pedig saját stagnáló adatai eredményeként 15,4-ről egészen 11 százalékra esett vissza. A lassú halálra szánt Symbian még mindig 19,5 millió készüléken volt fellelhető (ez 16,9 százalékot és egy második helyet hozott a Nokiának), ez azonban saját korábbi eredményének megfelezését jelenti, miközben a Windows Phone alig 1,7 millió hordozható kütyün bukkant fel, ami még a második negyedévhez képest is picinyke csökkenés, és alig 1,5 százalékot jelent a globális versenyben - ennél még a Bada is jobban teljesített a maga 2,2 százalékával.


A gyártók versenyében továbbra is első a Nokia 23,9 százalékkal, második a Samsung 17,8 százalékkal, a többiek (LG, Apple, ZTE, RIM, HTC, Motorola, Huawei és Sony) pedig messze leszakadva követik őket, mind 5 százalék alatti eredménnyel.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások