Megvan 2013 legjobban várt scifijének főszereplője?

Megvan 2013 legjobban várt scifijének főszereplője?

2011. november 18. 15:42, Péntek
Nem egy scifit jelentettek már be 2013-ra, de a leginkább várt mindenképpen a Végjáték lesz, melynek alapján az XX. század egyik legjobb scifi regénye fogja képezni.

A Deadline értesülései szerint Asa Butterfield, a Hugo, a leleményes (Hugo) címszereplője lehet a Summit Entertainment 2013-ban bemutatásra kerülő scifijének, a Végjátéknak (Ender's Game) a főszereplője. Mindez persze még nem vehető biztos hírnek, mindössze arról van szó, hogy az Alkonyat-szériával befutó és ismertté váló stúdió képviselői Butterfieldnek ajánlották fel Ender szerepét. A 14 éves angol srác 2008-ban vált ismertté a A csíkos pizsamás fiú főszerepében, ezt követően még láthattuk őt a Merlin című sorozatban Mordredként, valamint a Nanny McPhee és a nagy bumm kiemelt szerepében, és a Farkasemberben ő játszotta a főhőst gyermekkori énjét.


Jelen állás szerint az Orson Scott Card által írt, Nebula- és Hugo-díjas scifiregény adaptációja 2013. március 15-én kerülne bemutatásra az amerikai mozikban. A rendező a Tsotsi című filmért idegen nyelvű kategóriában Oscar-díjat kapó, majd az elismerést az X-Men kezdetek: Farkassal kvázi semmissé tevő Gavin Hood lesz. Egyelőre a sokakat érdeklő kérdésre, miszerint mekkora lesz a scifi költségvetése, még nem adott választ a Summit.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások