Maga mögött hagyta a médiapiac a krízist

Maga mögött hagyta a médiapiac a krízist

2011. november 23. 08:46, Szerda
A válság ellenére, 2015-re a médiapiaci költések hazánkban évente átlagosan 6,2 százalékkal növekedhetnek majd, mely magasabb a globális átlagnál.

A 2009-es visszaesés után Magyarországon szórakoztató- és médiaipar 2010-ben 1,2 százalékkal növekedett. A piac növekedése az idei nehéz év után sem áll meg: a 2010-es 676 milliárd forintról 2015-re az előrejelzések szerint 924 milliárd forintra növekszik majd, mely éves átlagban 6,2 százalékos növekedést jelenthet - legalábbis ez derül ki a PwC Szórakoztatóipari és Médiapiaci Felméréséből.

A magyar médiapiacon a globálishoz hasonlóan a digitális technológiák térnyerése lesz jellemző, a digitalizáció sebessége hazánkban várhatóan meghaladja a globális átlagot, illetve a környező országok szintjét is. Magyarországon 2015-re a digitális piacból származó árbevétel (internetpiac, mobilpiac, televízióhoz és sajtóhoz kapcsolódó online hirdetések, előfizetések ) aránya elérheti a 39 százalékot. A teljes magyar médiapiac 2011 és 2015 közötti bővülésének 74 százaléka a digitális piacon valósulhat meg, míg globális szinten ez az arány 61 százalék.

Magyarországon kiugró eredményre számíthat az internetes előfizetések előre törése: évi 15,7 százalékos növekedés várható, mely hazánk lemaradását bizonyítja ezen a piacon. Nagy potenciál rejlik még az okostelefonok és a mobilinternetes előfizetések számának növekedésében, így a következő öt évben az internet-előfizetésekből származó bevétel Magyarországon megduplázódhat. Következésképp a mobilinternetes hirdetések is jelentősen megnövekednek majd, ez a legjobban növekvő szegmens, mind a hirdetéseket, mind az előfizetéseket tekintve.

Az internetpiac terjeszkedésének egyik kárvallottja a televíziós piac. A következő években Magyarországon a televíziós szektor részaránya a teljes piacból várhatóan tovább fog csökkenni, habár hazánkban régiós viszonylatban is magasnak számít a televíziózásra szánt idő. A televíziós piac bevételének részaránya ezért a 2010-es 28 százalékról 2015-re a becslések szerint 26százalékraesik előre láthatóan vissza.

A válság legsúlyosabban a sajtópiacot érintette, és a piac bevételei várhatóan öt év múlva sem érik majd el a válság előtti szintet. Magyarországon egyedül csak a társadalom öregedése növelheti a sajtópiaci termékek fogyasztását, de ez csak időleges, mivel egyre jellemzőbb az idős korosztály digitális eszközökre való átállása, illetve az online előfizetési rendszerek terjedése. Továbbá a piacon a magas előállítási és terjesztési költségeket az úgy nevezett e- olvasók terjedése csökkentheti majd.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások