Jelentkezett a Phobos-Grunt

Jelentkezett a Phobos-Grunt

2011. november 24. 19:50, Csütörtök
Az Európai Űrügynökségnek (ESA) a napokban sikerült befogni a bajba került orosz Mars-szonda jeleit. Csütörtökön újabb kísérleteket tettek a kapcsolatteremtésre, részleges sikerrel, nem minden utasításra érkezett ugyanis válasz.

A Phobos-Grunt szonda két héttel ezelőtt hagyta el a Földet, bár a földkörüli pálya elhagyásához szükséges hajtómű begyújtásokat nem sikerült kivitelezni, a mérnökök továbbra is reménykednek a hiba kijavításában és a küldetés folytatásában. Ehhez azonban először kommunikálniuk kell az űreszközzel.

Elsőként az ESA-nak sikerült kapcsolatot teremtenie a Phobos-Grunttal az ausztráliai Perthben elhelyezkedő 15 méteres tányérjával. Szerdára virradóan az űrügynökség módosította a jókora antenna sugarát, illetve csökkentette az átvitel erősségét, hogy megegyezzen a szonda X-sávú jelével. Szerdán a módosításokkal sikerült néhány alapvető telemetrikus adatot kérniük a szondától, majd csütörtökön további öt kísérletet tettek a kapcsolatteremtésre. Ebből az elsővel újabb adatáramlást indítottak be, a következő négy azonban nem járt eredménnyel.

"Az első perthi áthaladás mindkét irányba működött és akkor még a jelerősség is jobb volt, mint az előző éjjel, valószínűleg azért mert jobb volt az irányzékunk" - magyarázta dr. Manfred Warhaut, az ESA darmstadti Európai Űrműveleti Központjának munkatársa a BBC-nek. "Sikerült némi információt nyernünk, amit továbbítottunk az oroszoknak, így van egy kis reménysugár, de mindez rendkívül nagy feladatnak ígérkezik"

A Phobos-Grunt nagyon gyorsan kering, ami alig több mint öt percnyi kommunikációt tesz lehetővé a parancsok feltöltésére és a telemetria fogadására. A helyzetet most a szonda gyártója, az NPO Lavocskin mérnökei elemzik, miközben az ESA is készenlétben áll a további segítség nyújtásra és az orosz mérnökökkel és az űrhivatal munkatársaival való együttműködésre a küldetés problémáinak diagnosztizálásában és a megoldások keresésében.

A szonda ideje egyre fogy a Mars-utazás megkezdéséig, egyesek szerint a bolygók állásának változása már most elérhetetlenné tette a vörös bolygót, a következő kedvező alkalom pedig csak 2013-ban várható. Az orosz fél mindenesetre optimista, ha a Mars ki is esik a szonda hatótávolságából, akkor is találnának egy új célpontot, nagy valószínűséggel egy földközeli aszteroidát, nyilatkozott a küldetés egyik tudósa, Alekszander Zaharov. "Bármi történjen is, fontos, hogy legalább megpróbáljuk megérteni a történteket, elkerülendő a jövőre nézve az ilyen hibák kialakulását" - összegzett dr. Warhaut. "Ezért dolgozunk jelenleg"

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások