Jövőlatolgatás NASA módra II. rész

Kérdés persze, hogy a NASA mit fog tenni a bőség zavarában? A "saját" Orion űrhajójuk mellett négy másik fejlesztést pénzelnek, ha pedig mind a négy megvalósul, akkor mi fog történni? Mindegyiktől bérelnek évente egy - egy utat a ISS-re? Vagy kiválasztanak egyet, és kizárólagosan vele kötnek üzletet? Ez azért érdekes és kényelmetlen kérdés, mert per pillanat mind a négy pályázó a NASA tápszerén él, az űrhajók megépítésével kapcsolatosan erősen függenek a CCDev által biztosított támogatástól.

A két elbukott űrhajó-pályázat, az Orbital cég Prometheusa és a t/Space űrhajóterve egyaránt fiókba került, miután nem kaptak támogatást, és a CCDev 2 eredményhirdetése előtt a Boeing is közölte, hogy a CST-100-at saját pénzből nem fogják továbbfejleszteni. Valószínűleg tehát miközben kereskedelmi alapon működtetik majd az űrhajókat, jó ideig a NASA pénzétől függenek továbbra is. Márpedig a NASA 2012-re 850 millió dollárt kért a kereskedelmi alapú emberes űrhajó programjára, de csak 406 milliót kapott. A logika alapján a jelenlegi négy fő pályázó űrhajóból kettőt fog kiválasztani a NASA, és csak ezeket pénzeli tovább.



A döntés e téren pedig azért is érdekes dolog, mert még az is kérdéses mi lesz a jövőben ezen űrhajók feladata, hiszen az ISS (amelynek a kiszolgálására ezen űrhajók létrejönnek) élettartama nem korlátlan. Jelenleg 2020-ig van biztosítva a sorsa, várhatóan 2025-nél tovább üzemeltetni nem, vagy csak nagyon komoly kompromisszumokkal lehet majd, ahogy kezd vészesen elöregedni. Vajon lesz-e utódja? No és persze ki fogja azt pénzelni?


Az ATK Liberty, azért persze a valóságban nem lesz ilyen egyszerű a Liberty összelegózása... - klikk a nagy verzióért
De most térjünk vissza egy kicsit az Orion-hoz, illetve annak hordozórakétájához. Ugyanis a mintegy 21 tonnás Orion az ARES I. lelövése után e nélkül maradt. Hozzá kell tenni, hogy az ARES I. nem akar meghalni, vagyis pontosabban a gyártója, az ATK igyekszik lélegeztetőgépre tenni valahogy szeretettel dajkált csemetéjét. A Constellation lelövése után az Európai Űrügynökséggel, az ESA-val álltak párba, hogy az ESA Ariane 5. rakétájának hajtóművét felhasználva egy második fokozatot találjanak az öt szegmenses űrsikló-gyorsítórakéta első fokozat tetejére. A Liberty-nek keresztelt rakéta problémája csak az, hogy eddig egyetlen űrhajófejlesztő csapat sem tartott igényt rá, és a NASA is szeretne végre megszabadulni a rossz emlékű hagyatéktól, így a CCDev keretében pénzt nem, csak technikai támogatást kapott.


Balra az STS rendszer, jobbra az SLS referenciaváltozatának fantáziaábrája. Gyakorlatilag mindent egy-az-egyben próbáltak volna átvenni...
De akkor is kell egy nagy és erős rakéta, amely képes lesz a súlyos Oriont a Föld gravitációs béklyóitól megszabadítva elindítani a mélyűrbe. Nincs ok persze aggodalomra, a szakma nagy megrökönyödésére a politikusok alkalmasnak találták magukat arra a feladatra, hogy eldöntsék, mi is a jó megoldás eme helyzetben. Szépen megfogalmazva megkérték a NASA-t (az ügynökség feladatait meghatározó rendeleten keresztül), hogy építsen egy szép új nagy hordozórakétát. Az SLS (Space Launch System, nehezen magyarítható, kb. Űrbe Indító Rendszer) alapvetően az űrsikló elemeire kell, hogy épüljön, és a meglévő infrastruktúrára kell, hogy felhasználja.

Tehát a szenátus és kongresszus - reményeik szerint - megőrizték az űrrepülőgép-rendszert kiszolgáló méretes iparág legalább egy részét, a hozzájuk kapcsoló munkahelyekkel (és potenciális szavazókkal) együtt. A rövid úton a Szenátus Indító Rendszere (Senate Lauch System) gúnynevet kapó program eredetileg 130 tonnás teherbírású rakétát szeretett volna 2016-ra. Természetesen plusz támogatást nem adnak hozzá, a NASA költségvetéséből kanyarítanák ki az ehhez szükséges részt. Miután a NASA tisztségviselők habitustól és egészségi állapottól függően felépültek a szívrohamból illetve röhögőgörcsből, megpróbálták elmagyarázni a politikusoknak, hogy ez nem így működik. A kemény adok-kapok vége az lett, hogy "csak" 70 tonnás teherbírású verziót írtak elő 2016-ra, majd később jöhet a 130 tonnás verzió.


Egy frissebb SLS fantáziakép. Figyeljük meg a Saturn/Apollo időszakra jellemző fekete-fehér festést.. - klikk a nagy verzióért
Persze azért a NASA-t sem kell félteni, hosszasan ültek a döntésen, ami miatt fentről dörgedelmes kritikák hangzottak el. Ami valahol érthető, hiszen látszólag egyszerű a képlet: megvan hogy milyen rakéta kell hogy legyen, megvan, hogy ki fogja gyártani, no és persze hol, meg hát az is megvan, hogy mikorra kell elkészülni. Ne totojázzunk hát, mi kérem beleírtuk a rendeletünkbe, hogy ki kell hirdetni a győztest 2011 januárjában. A NASA finoman reagálva megjegyezte, hogy szeretnék, ha a szűkös anyagi lehetőségeikbe beleférne a kiválasztott verzió, így kvázi húzták az időt.

Márpedig az idő itt az ő oldalukon van, miután az űrsikló elemeit gyártó és karbantartó alvállalkozók nem malmozhatnak egy esetleges későbbi megbízási szerződés aláírásáig, így aztán egyes helyeken a munkásokat szélnek eresztették. Lehet abban bíztak, hogy valami helyrebillen a politikusi fejekben? Vagy inkább abban, hogy a SpaceX és a többi privát cég olyan megoldást nyújt, amelyik olcsóbb lehet az SLS-Orion párosnál? A SpaceX cég Falcon - Dragon összeállítása (természetesen további bővítésekkel) ugyanis elviekben akár a Mars-utazásra is alkalmas lehet. Mindenképpen olcsóbban...


SpaceX promóciós videó a Dragon-ról, a videó végén már a Marson jár...
De aztán lett nagy öröm és boldogság, amikor a NASA bejelentette 2011 szeptemberében az SLS véglegesnek vélt változatát. A rakéta két ötszegmenses szilárd hajtóanyagú gyorsítórakétával rendelkezik, közöttük egy űrsikló-tartállyal, az alján három (vagy öt) SSME hajtóművel, amit később annak egyszer használatos változata fog majd pótolni. A második fokozatban feltehetően azonos lesz a Delta IV. második fokozatával, majd a végleges verzióban három J-2X rakétahajtómű lesz. A szilárd hajtóanyagú gyorsítórakétákon túl csak az Orion űrhajó kabinja újrafelhasználható. Vessük ezt össze a fenti videón lévő SpaceX elképzeléssel...


CGI videó az Exploration Flight Test - 1 repülésről
Az ütemterv sem túl kapkodós, de hát azt már az Augustine-jelentés is feketén-fehéren, meg mindenféle színben pompázó táblázatokkal levezette, hogy kevés pénzből itt egyhamar nem lesz Holdra szállás. Az Orion még 2014-ben (bár állítólag akár már 2013 decemberében) csinál egy tesztrepülést, még Atlas V-tel indítva. Ennek a repülésnek a célja az, hogy tesztelje a űrkapszulát, egy elliptikus pályán visszatérve (így nagyobb a beérkezési sebesség, mint ha LEO pályáról érkezne vissza). Az SLS-1 indítására 2017-ig kell várni, ez egy személyzet nélküli Orion űrhajót küld el a Holdat megkerülni.

Itt egy percre megállnánk. Az Apollo-8 idejében nem volt erre lehetőség. Kockázatos volt, de belevágtak. Ma a "biztonság mindenek előtt" idejében ott tartunk, hogy majd akkor indul emberrel az Orion, ha előtte már letesztelték. Ha ez sikeres, akkor majd 2019-ben indulhat az Orion, feltehetően ugyanilyen pályán, tehát megismétli az Apollo-8 útját. Utána jönnek további emberes repülések, illetve majd a teherszállító változat. Hogy pontosan mit fognak csinálni, azt még nem tudjuk. A Holdra szálláshoz kellene elviekben a 130 tonnás verzió, az viszont csak az SLS-11 környékén várható, 2031-2032(!) környékén. A dátum nem elírás... Az Augustine-jelentés valósággá vált.


Az SLS összeszerelése és indítása - jó ideig várhatunk, amíg élőben is sor kerül rá
Persze mint mindenben, itt is sok mindent meg tud még keverni a politika, és hát ugye a gazdasági helyzet. A jelen állapot szerint viszont ez a várható menetrend: az ISS 2020 - 2025-ig tovább üzemel, valamikor 2014 körültől az amerikai űrhajósok immár amerikai, kereskedelmi alapú űrhajók fedélzetén juthatnak fel. Addig a Szojuz űrhajókra váltanak jegyet. 2015-2016 környékére viszont már legalább 2 (esetleg 3-4-5?) amerikai űrhajó is készen állhat arra, hogy embert vigyen fel. Aztán majd az évtized végén jön az Orion, hogy a 2020-as években a Föld és Hold között végezhessen tudományos kutatómunkát, illetve szervizelhesse a Lagrange-pontokon állomásozó űrteleszkópokat - az olyasmiket, mint a teszthalott fázisban leledző James Webb Space Telescope (JWST, a Hubble utódja).


Orion - dokkolómodul (robotkarral) - Centaur összeállítás, így indulna a Lagrange-pontokhoz műholdszervízre - klikk a nagy verzióért
Akárhogy is, azt leszögezhetjük, hogy ha látványos eredményeket várunk, akkor egyre inkább nem az állami űrügynökségeket, hanem szépen lassan a kereskedelmi űrcégeket kell figyelnünk. Morbid ugyanakkor, hogy ezen cégek a NASA támogatásától és megrendeléseitől függenek, főleg indulásukkor. Hogy mikor fogunk újra egy valóban előremutató űrhajót látni, mint amilyen az űrsikló lehetett az 1960-as és '70-es években? Nos, a jelek szerint az még odébb van egy pár évtizeddel...


Igen, az oldalán nem éppen a NASA logója van, hanem a Légierőé
< Vagy nem?