Készül a Little Big Adventure remake

Készül a Little Big Adventure remake

2012. január 2. 19:29, Hétfő
Az Electronic Arts 1994-ben jelentette meg a Little Big Adventure címet kapott alkotását.

A játék nagyon szép sikereket aratott és az első kiadásból rögtön 400 ezer példányt értékesítettek. A folytatás sem váratott sokat magára és a '97-ben megjelent Little Big Adventure 2 szintén szépen kaszált és mind a kritikusok mind pedig a játékosok rajongtak érte.

Épp ezért volt meglepő, hogy végül nem jelent meg a harmadik rész. Ám a jelek szerint most egész nagy esély lehet arra, hogy trilógiává bővüljön a sorozat. Hamarosan ugyanis megjelenik az LBA feldolgozása, mely csak letölthető formában lesz elérhető és a mai kornak megfelelő grafikai megvalósítással rendelkezik majd.

És ha sikeres lesz, akkor elkészülhet a trilógia záró darabja. "Természetesen rengeteg ötletünk van a harmadik részre, a hűséges rajongóink már halhattak párról, de mielőtt még nyilvánosan is beszélnénk ezekről még le kell tesztelnünk ezeket. A játékvilág nagyot változott és nem akarunk megragadni a '90-es években."

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások