Galaxy M, Galaxy Ace Plus és Nokia Ace

Galaxy M, Galaxy Ace Plus és Nokia Ace

2012. január 5. 18:06, Csütörtök
Három eltérő okostelefonról számolhatunk ezúttal be, ezek közül kettő a vékonyabb pénztárcájú vásárlók igényeihez szabott, a harmadik pedig abszolút csúcskategóriás megoldás, marketinghadjárattal megtámogatva.

Egyszerre bukkant fel a hír a Samsung két eltérő megoldásáról, amelyek eltérő specifikációval és (legalábbis egyelőre) különböző pályán kezdik majd meg életüket. Míg a Galaxy M kizárólag Dél-Koreában rajtol el, addig a Galaxy Ace Plus Európában, Oroszországban, Latin-Amerikában, Kínában és Afrikában egyaránt elérhető lesz a közeljövőben.


Lássuk először a Galaxy M részleteit, amelyhez a Google fordítójának segítségére is szükségünk van. A készülék a család többi tagjától eltérően fémes hatású külsőt kapott, amely három különböző színösszetételben lesz elérhető. A 4 hüvelykes Super AMOLED kijelző mellett egy 1 GHz-es egymagos processzor kapott helyet a listán, míg a hátoldali kamera mindössze 3 megapixeles. Az ár 500 dollár körül alakul, arról pedig egyelőre nincs hír, hogy a hazai pálya mellett egyéb országokban is megjelenne a fejlesztés. A Galaxy Ace Plus - nevének megfelelően - a korábban megjelent Ace változat felújításaként értelmezhető. Itt 1 GHz-es processzort, 5 megapixeles kamerát, 3 GB-os belső tárolót, 3,65 hüvelykes HVGA-kijelzőt látunk a hivatalos közleményben (ez utóbbi 320 x 480 pixel felbontást támogat, ami nem mondható éppenséggel kiemelkedőnek). A telefon az Android Gingerbread verziójára és a TouchWiz felületre támaszkodik, így az Ice Cream Sandwich itt nem lesz elérhető.


Ami a Nokia terveit illeti, itt külső források szolgáltak némi újdonsággal, mégpedig a Nokia Ace - vagy más néven Lumia 900 - várható érkezésével és annak körülményeivel kapcsolatban. A cég állítólag mintegy 100 millió dollárt költene a megjelenést megelőző marketinghadjáratra, ez nagyjából márciusra érné el csúcspontját, amikor a készülék tengerentúli megjelenése is esedékes. Az AT&T lesz az első nagyobb partner az USA-ban, és - első alkalommal a WP7 történetében - ők is nagy erőbedobással igyekeznek majd népszerűsíteni a készüléket.


Ahogy az korábban kiszivárgott, az új zászlóshajó 4,3 hüvelykes WVGA-kijelzőt, 512 MB memóriát, 8 megapixeles kamerát, valamint egyéb finomságokat kap majd, a hivatalos bemutatóra talán már a jövő heti CES 2012 alatt sor kerül.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások