Az ülőmunkások már elfelejtenek felállni

Az ülőmunkások már elfelejtenek felállni

2012. január 17. 08:39, Kedd
Átlagosan 5 óra 41 percet ücsörögnek munkanaponta az irodai alkalmazottak - állítják egy brit tanulmány szerzői.

Ezer főre kiterjedő felmérésük során jutottak az eredményre, továbbá arra, hogy aki hajlamos a munkahelyén a folyamatos ülésre és még pár méterre ülő kollégáinak is inkább emailt küld, semmint feláll és odamegy hozzájuk, az otthon is többet ücsörög, ebből következőn jobban hízik. A Loughborough-i Egyetem pszichológusai szerint az emberek manapság már csaknem annyi időt töltenek ücsörgéssel, mint amennyit ágyban - alvással.

"Egyszerűen elfelejtenek felállni. Rá kellene döbbenünk, hogy mennyit ülünk" - mondta Myanna Duncan, a tanulmány egyik szerzője, aki az emailezés helyett a sokkal "emberibb" szemtől-szemben beszélgetésre buzdít. "Az embereknek nem kell pszichológus, hogy megmondja nekik: kelj fel és járj! De ha maguktól ez nem jut eszükbe, akkor írják cetlire és ragasszák a számítógépük képernyője mellé" - idézte Duncant a BBC brit sajtóorgánum.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások