A TV2 tavasszal sorozatokkal próbál RTL Klubot verni

A TV2 tavasszal sorozatokkal próbál RTL Klubot verni

2012. január 30. 22:44, Hétfő
A TV2 többek között régi sikersorozataival, egy új fantasy-vel, valamint egy 60-as években játszódó történettel próbálja elkapni az RTL Klub megannyi krimijét.

Melyiket választanád inkább?
Az RTL Klubot és tucatnyi krimisorozatát.
A TV2-t és a sokféle műfajú szériákat.
A TV2 felemás teljesítményt nyújtott az elmúlt években, ha sorozatokról volt szó. Például, ha a délutáni és kora esti műsorsávot nézzük, akkor azt vehetjük észre, hogy a csatorna folyamatosan megsemmisítő vereségeket mér az RTL Klub-ra: ez volt a jellemző pár éve, amikor klasszikus sorozatokat adtak, illetve ismételtek, s tavaly is, amikor török, illetve dél-amerikai telenovellákat sugároztak. Sőt, korábban a TV2 igen büszke lehetett hétfő és szerda esti műsorsávjára is, hiszen az NCIS és a Doktor House bár hatalmas csatát vívott az RTL Klubos sorozatokkal, de általában győzedelmeskedet - előbbi például a Győzike megszüntetésében is nagy szerepet játszott, utóbbi pedig a TV2 jóformán egyetlen sorozataként képes volt felvenni a harcot a dzsókerként majd minden napon bevetett, közönségkedvenc Miami helyszínelőkkel.


Manapság azonban sem Amerika magasan legnézettebb sorozata, sem a nézettségével a 9. évadért harcoló Doktor House nem a régi idehaza. Igaz, előbbire csak azért mondjuk ezt, mert ősszel későbbi időpontban, a Való Világ ellen nem hozta magát, télen viszont még ismétléseivel is majdnem heti egymillió nézőt ültetett le a képernyők elé, jelezve, hogy a nézők csak ideiglenesen váltak hűtlenné. A Doktor House esetében azonban más a helyzet, hiszen a jól sikerült hetedik évadra nem csak Amerikában, hanem Magyarországon is sokan elpártoltak a sorozattól, melynek mind új részei, mind téli ismétlései negatív rekordnak számító nézettséget produkáltak, így a TV2 pár hete már csak szerda késő este ismétli az orvosos szériát.

Nos, hogy van-e még kakaó a két sorozatban, arról már minden bizonnyal februárban meggyőződhetünk, ugyanis a tervek szerint visszatér az NCIS (a 9. szezonjával), valamint a Doktor House is (a 8. évaddal - a távozó Cuddy-val és két új női szereplővel), magukkal hozva a 22:00 után kezdődő NCIS: Los Angelest (3. évad), valamint a Született feleségeket (8., befejező évad). Bár még hivatalos információval még nem állt elő a TV2, az beszédes, hogy február 13-án az NCIS-ismétlések, 15-én pedig a Doktor House-ismétlések érnek el egy-egy korábbi évad záró epizódjáig, így minden adott ahhoz, hogy február 20-án és február 22-én már új epizódok kerüljenek fent nevezett sorozatokból a képernyőre.


A TV2 kedd és csütörtök estéi valószínűleg továbbra is a gyenge nézettségű filmeknek jutnak, azonban péntekenként a Megasztár után a fantasy-rajongók is örülhetnek, hiszen a csatorna február 10-én, 22:35-től elindítja az Amerikában ősszel bemutatott Grimm című sorozatot, mely az NBC sikerének számít és minden bizonnyal jövőre is folytatódni fog a második szezonnal. A szériában, melyben megelevenednek a Grimm-mesék furcsa lényei, a főszereplő, Nick Burkhardt gyilkossági nyomozó, aki egy erdőben elkövetett gyilkosságsorozat után kutat, s eközben nevelőanyja visszatér a ködös kisvárosba, s rövidesen az is világossá válik számára, hogy ő a híres meseírók leszármazottja. Rájön, hogy az ősök meséiből ismert lények nagyon is léteznek, köztünk élnek, ám nem sokat lehet róluk tudni, épp ezért védekezni is nehéz ellenük. Ettől a perctől kezdve annak szenteli az életét és a hivatását, hogy a természetfeletti lényekre vadászik.

Érdekel a Grimm?
Igen, már rég nézem...
Igen, megnézem az első részt.
Majd a kritikák után eldöntöm.
Belenéztem, de nem érdekelt.
Nem, hidegen hagy.
Bár a csatorna az idei amerikai kínálatból még jó eséllyel olyan sorozatokra is benevezett, mint a Prime Suspect című krimi, az AXN-en már látható Felejthetetlen, illetve az orvosos A Gifted Man, előreláthatólag egyik sem fog kiemelt szerepet kapni a csatorna műsorrendjében. Ez a helyzet a már megbukott Charlie angyalaival is, melyet ősszel még esetleg bevethettek volna sikerrel, de így feltételezhetően csak nyáron láthatjuk. 2011/12-ből mindössze a Smash című, Broadway-musical készítéséről szóló drámának van esélye, hogy főműsoridőben bevegye a TV2-t, kérdés, hogy a szokatlan műfajú széria Amerikában sikert fog-e aratni. (A TV2 még a Common Law című zsarus sorozat iránt érdeklődött tavaly nyáron, de ez még mindig nem indult el Amerikában, így itthon sem nagyon számíthatunk rá.)


Amióta azonban a TV2 terjeszkedni kezdett, a TV2 Csoport többi csatornájára is gondolni kell, ha sorozatokról van szó. Így például a 60-as években játszódó, stewardesses széria, a Pan Am február 19-től lesz látható a TV2 női adóján, a FEM3-on, míg a Combat Hospital című Afganisztánban, a frontvonalak mögött játszódó háborús-kórházas széria a a férfiadóra, a PRO4-ra érkezik ugyancsak heteken belül.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások