A tavalyi év 10 legsikeresebb filmjéből 9 folytatás volt

A tavalyi év 10 legsikeresebb filmjéből 9 folytatás volt

2012. február 2. 23:40, Csütörtök
Hiába voltak eredeti, új ötleteken alapuló, érdekes történettel bíró filmek a mozikban 2011-ben is, Amerikában és világszerte is inkább a folytatások érdekeltek a nézőket. Soha nem látott mértékben.

Hány folytatást látták a 9-ből?
Mindegyiket.
7-8-at.
4-6-ot.
2-3-at.
Csak egyet.
Egyet sem.
Azt már régóta tudjuk a mozizók viselkedéséből, hogy viselkedésükre nem a filmek (várható) minősége, hanem a reklámok gyakorisága és harsánysága van a legnagyobb hatással. Az elmúlt években pedig arra is fény derült, hogy az emberek inkább nem kockáztatnak és bevált márkanevekre fizetnek be, leginkább, folytatásokra, feldolgozásokra és adaptációkra vevők: az ismert arcokat még közepes minőség mellett is szívesebben nézzük. Egyedül az animációs műfaj az, amelynek 100-200 millió dollárba kerülődarabjai "eredeti" filmként közönségre lelhetnek. 2011-ben a fenti kategóriák közé nem tartozó filmek közül a Koszorúslányok és a Super 8 lett a legsikeresebb 289 és 260 millió dollár bevétellel, de így is csak a 21-22. helyett foglalták el - e filmek minden előzmény nélkül arattak sikert - előbbinek már készül is a folytatása.

A legsikeresebb filmek 2011-ben továbbra is a folytatások voltak. Ez olyannyira igaz, hogy a napokban Amerikában a Sherlock Holmes: Árnyjáték bevételei meghaladták a Thorét, így immáron az éves toplista első kilenc helyén szerepel folytatás, sorrendben: Harry Potter 8, Transformers 3, Alkonyat 4, Másnaposok 2, Karib-tenger kalózai 4, Halálos iramban 5, Mission: Impossible 4, Verdák 2 és Sherlock Holmes 2.

Persze az említett top20-ban nem csak folytatások vannak, hanem feldolgozások, előzmények, adaptációk és animációk is - a folytatások kedvelőinek jó hír, hogy a top20-as nem folytatásfilmek jó részének is, a Hupikék törpikéknek, A majmok bolygója: Lázadásnak, az X-Men: Az elsőknek, az Amerika kapitány: Az első bosszóállónak, a Tintin kalandjainak és a Thornak is készül a második része.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások