Nagyszerű évkezdést produkál Hollywood

Nagyszerű évkezdést produkál Hollywood

2012. március 5. 12:20, Hétfő
Szinte a semmiből előbukkanó és sikert arató filmek, valamint beigazolódó papírformák jellemzik eddig 2012-ben Hollywoodot, bár persze meglepő bukások is akadnak, de sokkal kisebb számban, mint tavaly.

Már többször írtunk arról, hogy milyen meglepetésfilmek tűntek fel idén, s arról is, hogy akadtak olyan, biztos befutónak tűnő alkotások, melyek még az előzetes várakozásokat is túlszárnyalták teljesítményükkel. Mindez persze szigorúan a bevételekre vonatkozik, mindenesetre az megállapítható, hogy az idei év első két hónapjának mozis premierjei sokkal jobban érdekelték a közönséget, mint a tavalyi év hasonló időszakában.

Ennek köszönhetően ráadásul Amerikában az eddigi 9 mozis hét, illetve hétvége mindegyike nagyobb bevételt produkált, mint 2011 első kilenc mozis hete, illetve hétvégéje, erre pedig nagyon régen volt példa. Az idei év legerősebb hétvégéje a február 10-12-i volt, amikor olyan filmek kerültek moziba, mint a Fogadom, a Védhetetlen, az Utazás a rejtélyes szigetre, valamint a 3D-s Baljós árnyak. E premierek segítségével Hollywood 192 millió dolláros bevételt regisztrálhatott három nap alatt, míg tavaly például a Valentin napot megelőző hétvége csak 149,5 milliós volt olyan filmeknek köszönhetően, mint a Kellékfeleség, a 3D-s Justin Bieber-koncertfilm, a Gnómeó és Júlia, valamint A sas.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások