Drágák lesznek az első Windows 8-as táblagépek

Drágák lesznek az első Windows 8-as táblagépek

2012. március 29. 00:46, Csütörtök
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a Windows 8 megjelenésekor jóval több táblagép épül majd x86-os, mint ARM-platformra. Mindez oda vezethet, hogy az első termékek túlzottan drágák lesznek és ez kihathat a Windows 8 tábla PC-k elterjedésére is.

Az idei év végére 32-re nőhet az Intel processzorok köré épülő táblagépek száma, miközben emellett csak nyolc ARM CPU-s tábla PC lesz kapható. erről számolt be a notebook- és a táblagép-gyártókra hivatkozva a Digitimes tajvani IT-oldal. A kiszivárgott információk alapján úgy tűnik, hogy jelenleg kizárólag a nagyobb gyártók, például az Acer, az Asus és a Lenovo tervezi ARM processzorral ellátott Windows 8-as táblagépek piacra dobását. A legtöbb cég attól tart, hogy az ARM CPU-ira épülő eszközök nem lesznek képesek megfelelni a felhasználók elvárásainak, túlzottan lassúak lesznek, ezért inkább az Intel processzorait választják.

Az Acer, az Asus, a Lenovo ilyen készüléket is be fog mutatni, míg a Dell, a Hewlett-Packard és a Toshiba kizárólag olyan termékeket akar bemutatni, amelyek az Intel platformjaira épülnek. A gyártól közül lesz, amelyik egy, de olyan is, amelyik három különböző Intel chipes modellt fejleszt. Emellett karácsonyra a Nokiának is lesz Windows 8-at futtató táblagépe, amelybe 10 collos érintőképernyőt szerelnek és egy Qualcomm Snapdragon sorozatú, négymagos processzorra épül majd.


Az ARM megoldásaival szembeni szkeptikusság azonban csak az egyik probléma. Komoly gondot okoz az is, hogy nincs elegendő fejlesztő az ARM platformjaihoz, így túl kevés az olyan alkalmazás, amelyet kifejezetten ezekre optimalizálnak. Éppen ezért az ARM processzoros tábla PC-k tömeges felbukkanására csak 2013 első negyedévében lehet számítani. Az első Windows 8-as táblagépek tehát nem lesznek olcsók, bevezető áruk elérheti majd a 599-799 dollárt is.

Januárban arról írtunk, hogy az ázsiai számítógép-gyártók amiatt aggódnak, hogy a Microsoft és az Intel által kért túlzottan magas licencdíjak miatt a vártnál többe kerülnek majd a Windows 8-as tábla PC-k. Mindez azt eredményezheti, hogy az embereket a túl magas árak elriasztják a vásárlástól. Ezért a cégek azt kérték a Microsofttól, hogy csökkentse a Windows 8, míg az Inteltől, hogy mérsékelje a processzorai árát. Erről azonban a két konszern hallani sem akart. A Windows 8 idén nyárra készülhet el.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások