Három Samsung telefon WP alá

Három Samsung telefon WP alá

2012. április 12. 18:39, Csütörtök
A dél-koreai gyártó a jelek szerint egyszerre három különböző készüléken dolgozik, amelyből kettő az új WP8 operációs rendszerre támaszkodna. A Nokia 306-ról eközben hivatalosnak mondott kézikönyv bukkant fel.

Kínai forrás számolt be a Samsung terveiről, amelyekben értesülésük szerint három eltérő változat is szerepel, egyazon feladattal: megerősíteni a cég pozícióját a Windows Phone platformon. Ennek érdekében az első készülék a harmadik negyedévben, a másik kettő pedig az év vége felé, a WP8 debütálásával jelenik majd meg.

Az elsőként érkező telefonról szerencsére néhány hardveres részletet is megosztanak a nagyközönséggel, így nem maradunk teljesen információ nélkül. Tudni vélik ugyanis, hogy az egyelőre Mandel kódnéven emlegetett változat (amelynek pontos típusa SGH-i667) egy WVGA-kijelzőt kap 800 x 480 pixel felbontással, támogatja a 4G LTE elérést, az operációs rendszer feladatait pedig a Tango verzió, vagyis a Windows Phone 7.5 Refresh látja majd el. A debütálás a harmadik negyedévben esedékes, más források szerint a tengerentúlon az AT&T kapja majd meg a készüléket, bár egyelőre erről sincs hivatalos megerősítés.

A hármas másik két tagja az utolsó negyedévben, vagyis valamikor az év vége felé jelenne meg, azon egyszerű oknál fogva, hogy a Windows Phone 8 (Apollo) ekkor bukkan majd fel. Azt sajnos nem tudni, hogy ezen készülékek milyen specifikációval érkeznek, bár a hír maga nem jelent túl nagy meglepetést, hiszen a cég részéről már februárban elhangzott olyan nyilatkozat, miszerint komolyan készülnek a WP8 megjelenésére, ezt valószínűleg saját készülékek hivatalos rajtja követi majd. Egyelőre azonban mindössze ennyit tudunk, arról nincs hír, hogy 2013-ra milyen újdonságokat tartogatnak ezen a téren.

A Nokia háza táján is zajlanak az események, bár ezúttal nem a WP kapcsán kerültek a hírek közé. Szemfüles érdeklődők felfedeztek ugyanis egy kézikönyvet, amely a Nokia 306 részleteit ecseteli, ebből pedig kiderül, hogy az Asha család első, billentyűzet nélküli tagjáról van szó. A mellékelt ábrákon legalábbis sehol nem fedezhető fel hardveres billentyűzet, bár az sem derül ki, hogy a szoftveres oldalon az S40 teljesít-e szolgálatot. Találunk viszont utalást a több kezdőképernyőre, az Androidra emlékeztető értesítőkre, valamint a pinch-to-zoom funkció támogatására - remélhetőleg ezt nemsokára hivatalos megerősítés követi majd.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások