Nem tervez több WP-telefont az LG

Nem tervez több WP-telefont az LG

2012. május 2. 01:32, Szerda
A cég belátható időn belül nem fog piacra dobni újabb készüléket a Windows Phone platform alá, bár a hosszú távú fejlesztések előtt nyitva hagyják a kaput. Még rábeszélhetik őket a változtatásra.

A terület iránt érdeklődők emlékezhetnek arra, hogy az LG az elsők között támogatta a Microsoft fejlesztését, elég korán bemutatták saját kompatibilis okostelefonjaikat. 2010 őszén két változat is megjelent, ám ezek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Sem az LG Quantum, sem pedig az LG Optimus 7 nem tudott kitörő adatokat produkálni.

Azóta csak tovább romlott a helyzet, amit az LG szóvivője azzal jellemzett, hogy a Windows Phone készülékek eladási adatai sehol a világon nem bírnak igazán jelentőséggel. A két cég között létrejött megállapodás részeként meg szerették volna tízszerezni a 2009-es forgalmat, csak idén mintegy 26 különböző változatot bemutatva, ez azonban nyilván nem jött össze. Mi több, a mobilos részleg 7 negyedéven keresztül folyamatosan veszteséget termelt, ezt pedig csak a tavalyi év utolsó negyedében tudták némileg orvosolni, akkor is az Android folyamatos előrenyomulásával. Ezalatt a Samsung az élre tört, ami nyilván szálka az LG szemében, és egyben bizonyíték arra, hogy a megfelelő választással elérhető a kívánt siker.


Nem meglepő tehát, hogy a közeljövőben nem tervezik újabb WP-példányok bemutatását, ehelyett ők is az Android platformra koncentrálnak, bár azért nem zárják ki a hosszú távú kutatási-fejlesztési munkálatok folytatását. Egyes vélemények szerint meggyőzésre várnak, amire késő májusban kerülhet majd sor, hiszen maga Steve Ballmer látogat el Dél-Koreába, ahol helyi iparági vezetők előtt a technológia új érájáról beszél majd. A rendezvény nyilván alkalmat teremt arra, hogy az LG vezetésével is leüljenek egy asztalhoz, bár a cég szóvivője erről állítólag nem tud.

Meglátjuk, hogyan alakul a két cég eddigi jó viszonya, az azonban biztos, hogy az LG kiszállásával még tovább romlanak a Windows Phone esélyei a sikerre.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások