John Carter második gigaköltségvetésű filmje is megbukott

John Carter második gigaköltségvetésű filmje is megbukott

2012. május 23. 10:30, Szerda
Taylor Kitsch-nek az idei év eddig nem hozott sok szerencsét, hiszen a John Carter nagy bukása után a Csatahajó is komoly veszteségeket fog elkönyvelni. Legközelebb Oliver Stone új filmjében játszik.

Tavaly ilyenkor Taylor Kitsch-é volt a világ, hiszen akkor még azzal számolhatott, hogy 2012. nyarára két szuperköltségvetésű filmben, valamint Oliver Stone új rendezésében való szerepléssel futhat be és tehet szert hatalmas ismertségre. A Friday night lights - Tiszta szívvel foci című sorozat sztárja ismertségre ugyan szert tett, de az egyesek szerint elég kétes, ugyanis már csak a Savages júliusi sikerében bízhat, hiszen a 250 millió dollárba kerülő John Carter után a 209 milliós Csatahajó is megbukott.

A nálunk már áprilisban bemutatott akcióscifit Amerikában a hétvégén mutatták be, s az 50 milliót is meghaladó start helyett egy alig 25 millió dolláros nyitóhétvégével kellett beérnie, ami előrejelzi, hogy nagyjából 60-70 milliós bevételre számíthat hazájában. Ez azt is jelenti, hogy nyitánya a 30 millióval startoló John Carterénél is gyengébb volt - a tavaszi elején bemutatott scifi jelenleg csak 72 milliós bevételnél tart Amerikában.

A Csatahajó gyártója mindössze a nemzetközi eredményekkel vigasztalódhat, bár ez ilyen szinte már nem oszt és nem szoroz. Az ugyanis papírforma volt, hogy a látványmozikra, az animációs filmekre és a folytatásra mindig vevő, Amerikán kívüli mozis világ jóval jobban fogja fogadni a fent említett filmeket. Míg a John Carter nagyjából 200 millió dollárt szedett össze nemzetközi viszonylatban, addig a Csatahajó egy hónap alatt 215 millióig jutott el.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások