Megvan, ki írja Batman és Superman közös filmjét

Megvan, ki írja Batman és Superman közös filmjét

2012. június 11. 06:50, Hétfő
A bosszúállók sikerének köszönhetően a Warner Bros. elhatározta, hogy most már nincs értelme halasztgatni az Igazság Ligája-mozifilmet, így nemsokára akár Superman és Batman is összefoghat a filmvásznon.

A Warner Bros. stúdió nem először tervezi, hogy elkészíti az Igazság Ligája-mozifilmet (Justice League), azonban most végre valóban megvalósulhat a projekt, köszönhetően a Marveles A bosszúállók hatalmas sikerének. A stúdió eddig többször is megvalósíthatósági zsákutcába futott az adaptációval, de ezúttal úgy tűnik, hogy tényleg megvalósulhatnak a tervek, s azokat elősegítendő a Warner le is szerződtette Will Beallt, hogy készítse el a nagyszabású szuperhősfilm forgatókönyvét.

A nem túl ismert író nevét eddig csak a Castle című tévésorozat stáblistáján fedezhettük fel, azonban mostanában egyre gyakrabban tűnik fel filmes hírekben is, hiszen olyan, még el nem készült projektek szkriptjét írta meg, mint a Gangster Squad, illetve a Logan futásának feldolgozása, sőt, a Halálos fegyver tervezett ötödik részének történetét is neki kellene megírnia. Arról egyelőre nincs információ, hogy a Warner be fogja-e venni az Igazság Ligája csapat azon oszlopos tagjait is a történetbe, akik már rendelkeznek saját filmekkel (Batman, Superman), vagy új szuperhősökre fog építeni, de egyszerűen nem szól semmilyen racionális érv amellett, hogy eltekintsenek a két nagy név szerepeltetésétől.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások