Resident Evil 6 - Leon első küldetése

Resident Evil 6 - Leon első küldetése

2012. június 20. 20:44, Szerda
A Resident Evil hatodik része október 2-án jelenik meg, melyben három főszereplőt is kapunk.

Az egyik Chris Redfield, aki Kínában harcol majd a túlélésért. A másik Jake Muller, akit születésekor ifjabb Albert Wesker néven anyakönyveztek. A fiatal ember kiemelt szerepet kap a történetben, mivel vérében hordozza a C-vírus elleni gyógymódot és így tulajdonképpen immunis a járványra és a zombik harapására is. A harmadik pedig Leon S. Kennedy, aki népellenségé válik, mikor lelövi a zombivá változott elnököt.



Ma pedig a Capcom feltette a netre Leon első küldetésének végigjátszását. Mindhárom szereplő más és más játékmenetet képvisel. Leon a túlélő horror elemeket használja majd többször, mivel a történet szerint az elnök tiszteletére tartott fogadáson reked és körülötte csupa élőhalott van.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások