Nem lesz korhatáros a Taken 2 és Az emlékmás

Nem lesz korhatáros a Taken 2 és Az emlékmás

2012. július 4. 13:10, Szerda
Aki azt várta, hogy az Elrabolva 2, illetve Az emlékmás ugyanolyan kemény, felnőtteknek szóló akciófilm lesz, mint mondjuk a Dredd, az csalódni fog, hiszen mindkét film PG-13-as besorolást kapott.

Bár Amerikában csak október ötödikén mutatják be az Elrabolva 2 (Taken 2) című akciófilmet Liam Neeson főszereplésével, de már elkészült a film végső vágása, így azt meg tudta tekinteni az MPAA, mely afféle korhatár bizottságként is funkcionál. S ha már megnézték, akkor be is sorolták a filmet a PG-13-as kategóriába, ami azt jelenti, hogy 13 éven felülieknek ajánlják a megtekintését, azonban 13 éven aluliaknak erősen javasolják szülő vagy nagykorú kísérő jelenlétét. Mindez persze nem meglepetés annak fényében, hogy az első epizód is ilyen besorolást kapott. Az Elrabolva 2-ben az indoklás szerint heves akciójelenetek vannak, de az erőszak is jelen van, valamint némi érzékiség is jut a nézőknek. (Cserébe mentes a szexuális tartalomtól, nem beszélnek csúnyán benne és droghasználatot sem fogunk látni.)

A héten még két másik filmet is besorolt az MPAA. A Gangster Squad ahogy várható igencsak erőszakos lett és a nyelvezete is elég nyers, ezért R-es besorolást kapott, vagyis 17 éven felülieknek ajánlják, fiatalabbak csak kísérővel nézhetik meg. Az emlékmás című feldolgozás pedig a Schwarzeneggeres eredetivel ellentétben csak PG-13-as plecsnit kapott, hasonló indoklás mellett, mint az Elrabolva 2, csak itt kiemelték, hogy scifis erőszak van jelen, amit enyhébben bírálnak el, épp ezért még belefért mellé némi szexuális tartalom, egy rövid meztelenkedés, valamint az olykor kendőzetlen beszéd.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások