Hiába adta a legjobb filmeket, újabb mozi zárt be itthon

Hiába adta a legjobb filmeket, újabb mozi zárt be itthon

2012. július 16. 16:34, Hétfő
A budapesti Odeon mozi már majdnem fél éve nem fizette ki bérleti díját, így a Budapest Film Zrt. felmondta szerződését, így a filmszínház kénytelen bezárni kapuit.

Nem is olyan régen a budapesti Kino és Tabán mozival kapcsolatban hallhattunk bezárásról szóló híreket, most viszont az ugyancsak budapesti Odeonnal. Azonban míg az előbbieknek sikerült rendezniük hátralékukat, az utóbbi már nem járt sikerrel, hiszen a Budapest Film Zrt. felmondta a bérleti szerződését.

A mozik azért kerültek bajban, mert az állami támogatás után idén a fővárosi támogatás is megszűnt az art mozik számára. A Magyar Nemzeti Filmalap május 9-ei döntése alapján megítélt kétmilliós támogatás pedig nem volt elég a mozi legalább féléves bérleti díjtartozás rendezésére. A Budapest Film vezetője szerint kicsi arra az esély, hogy az Odeon kinyithat. Az Odeonban működött a város legnagyobb filmkölcsönzője is. Szerdáig az Odeon olyan filmeket játszik még, mint a nagyszerű fejvadászok, az ugyancsak remek Életrevalók és Pride, de az ugyancsak műsoron lévő Nathalie második élete és a Keleti nyugalom - Marigold Hotel is az év legjobbjai között van.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások