Kínában a PC-t is megelőzi az okostelefon

Kínában a PC-t is megelőzi az okostelefon

2012. július 23. 14:27, Hétfő
Kínában a hivatalos adatok szerint immár több mint félmilliárd ember veszi igénybe az internetet napi rendszerességgel, a többség pedig az új slágerterméket használja erre, míg a PC kezd visszaszorulni.

Hírügynökségek és távol-keleti lapok számoltak be a China Internet Network Information Centre (CNNIC) hivatalos jelentéséről, amelyben a hatóságok közzétették a hivatalos adatokat az internetezők számáról, valamint a különböző készülékek pontos megoszlásáról e táboron belül. Meglepő adatokat láthatunk, ami egyben az ország változó helyzetére is utal. A szakemberek megállapították, a mobilinternet rendkívül gyorsan terjed, amiben szerepe van az olcsó - szélesebb rétegek számára elérhetővé vált - készülékeknek, és a tendenciát erősítik az egyre népszerűbb mobilalkalmazások, valamint a csökkenő mobiltarifa.

Eszerint immár az ország lakosságának mintegy 40 százaléka, egészen pontosan 538 millió ember látogatja naponta a világhálót, hogy ott tájékozódjon vagy szórakozzon. Az újonnan csatlakozók nagy része már a vidéki Kínából érkezett, a nagyvárosokon kívül él, így talán kevésbé meglepő, hogy elsősorban az okostelefonokat használók aránya emelkedett igazán, mégpedig 22 százalékkal az egy évvel korábban mért szinthez képest. Kiderült, hogy immár 388 millió felhasználó veszi igénybe naponta hordozható készülékét internetelérésre, miközben a hagyományos PC-t használók száma 380 milliónál tetőzött, ez pedig azt jelenti, hogy első alkalommal szorult kisebbségbe a személyi számítógép, mint az internetre utat nyitó eszköz.

Az okostelefonok első helye egyben azt is jelenti, hogy az ország helyzete változik. Korábban többnyire Japánra, Dél-Koreára, illetve az Egyesült Államokra vetettük tekintetünket, amennyiben a jövőre vonatkozó következtetést szerettünk volna levonni, a friss kínai adatok viszont azt jelzik számunkra, hogy a jövő megérkezett. Érdekesség, hogy az internetezők száma egy év alatt mintegy 5 százalékkal emelkedett, számukra 330 millió IPv4-cím állt rendelkezésre, valamint további 12 ezer IPv6-blokk, 8,7 millió doménnév, és 2,5 millió weboldal az országon belül. A szolgáltatók között a sávszélesség tekintetében a China Telecom vitte el a prímet, őket a China United Network Communications, valamint a China Mobile követte. A szolgáltatások között az azonnali üzenetküldés lett az első, ezt követte csak a keresés, az online zene, a hírböngészés, valamint a blogolás.

Kína 2011-ben vált az Egyesült Államokat megelőzve a világ legnagyobb okostelefon piacává. A piacvezetők ugyan az Apple és a Samsung, de a Huawei és a Xiaomi is jelentős részesedést tudhat magának elsősorban közép és az alsóbb kategóriás készülékeivel. A mobilinternet népszerűségével, illetve azzal kölcsönhatásban gyors ütemben bővül az online kereskedelem, az online fizetés is Kínában. Immár 44 millió felett van azoknak a száma, akik az internetet használják számlájuk kiegyenlítésére, vásárlásra, szemben a múlt év végi 14 millióval. Az összes felhasználó felének - 274 millió embernek - van mikroblogja az ország legelterjedtebb mikroblog-szolgáltatójánál, a vejpónál (weibo). Ma Kínában ugyanakkor még minden tíz emberből csupán négy használja a világhálót.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások